- 2011. június 10., 18:48
A Sharp Magyarországon is bemutatta legújabb 3D-s termékeit.
Hirdetés

A japán vállalat Magyarországon is piacra dobja az LE830-as szériát, amely az idei évben az egyik fókusztermék lesz, köszönhetően a Triple Inch dizájnnak (1 col széles, 1 col magas és 1 col mély káva), a 3D megjelenítési képességnek valamint az okostévé funkcióknak. A tévé a nyár folyamán egy firmware frissítést is kap majd, amely után Skype telefonálásra is lehet használni.

A tévé természetesen alacsony fogyasztásával is kitűnik a mezőnyből, a hamarosan kötelező érvénnyel használatos energiabesorolási osztályok közül az A minősítést szerezte meg. Az LE830-as sorozat tagjai 40, 48, 52 és 60 colos képátlóval érkeznek. A Sharp a tévékbe UV2A technológiával készült, Full HD-s Quattron paneleket épít. Az elektornika a szokásos képjavítókat mind támogatja, tunerből pedig analóg, DVB-T/C/S egyaránt rendelkezésre áll.

További érdekesség a Sharp első 3D-s projektora, az XV-Z17000, amely Full HD felbontást kínál, és jeladó helyett a vászonra vetített infra fényt használ az aktív szemüvegek szinkronizálására. A projektor DLP-s, maximális fényereje pedig 1600 lumen. 830 ezer forintos ára két szemüveget is tartalmaz, forgalmazása a nyáron kezdődik meg.

3D kiállítás a Szépművészeti Múzeumban

Nemcsak a Sharp projektora miatt érdekes a Szépművészei Múzeumban tegnap megnyílt kiállítás, a Múmiák testközelben, hanem az alkalmazott technológia miatt is. A múzueum vezetősége a tárlatban foglalt négy múmia (Rer, Hortesznaht, szombathelyi múmia és kicsomagolt múmia) részletes CT-vizsgálatával, majd 3D modellek készítésével a mumifikálási technikákról és a vizsgálato módszerekről készíttetett egy kb. 10 perces bemutatófilmet, amit az érdeklődők magyar és angol nyelven nézhetnek meg. A videó a magyar Umbrella Post Production és a Laboratory Ideas munkája, míg a vetítésben a Sharp által felajánlott XV-Z17000-res projektor áll a múzeum rendelkezésére.

Címkék
Ez is érdekelhet
2021. január 29., 09:05
2020. június 5., 17:00
2020. március 13., 07:00
2019. október 31., 08:00
2019. október 28., 08:00