- 2012. május 30., 11:41
A Twig egy ötletes kiegészítő, használható az iPod töltésére, de például állványként is tudja tartani a telefont.
Hirdetés

Az ötlet Jason Hilbourne fejből pattant ki, aki korábban a WIMM egyik tervezőmérnöke volt. A Twig kiváló példája a Chocito effektusnak; ránézésre ronda, de ahogy megismerjük, kiderül, hogy finom nagyon is hasznos kütyü. Már önmagában az áldás lehet sokak számára, hogy a töltéshez szükséges kábel helyett elég egy 10 centiméteres valamit cipelni, ami ráadásul nem gubancolódik össze a táskában, a töltés azonban csak egy a Twig számos funkciója közül. A kütyü emellett kiválóan használható például állványként – igaz, az iPhone csak állított helyzetben tartható vele, tehát mondjuk repülőn nem tudjuk a mobilt filmnézésre használni. Arra viszont tökéletes, hogy FaceTime használata közben mindkét kezünk továbbra is szabadon maradjon.

A Twig kialkításából adódana akár ingzsebben is hordható, ebben az esetben be tudjuk úgy akasztani, mint egy tollat, így akkor sem fog kiesni, ha előre hajolunk. Végül pedig, a szerkezet arra is alkalmas, hogy a fülhallgatót használaton kívül feltekerjük rá, így megelőzhetjük annak összegubancolódását is.

A Twig a KickStarteren tűnt fel, ami azt jelenti, hogy egyelőre csak prototípus. Gyártani akkor fogják, ha legalább 50 ezer dollárnyi támogatás érkezik hozzá – de tekintettel arra, hogy a számláló két nap alatt már 22 ezer dollárnál jár, és még 58 nap van hátra a gyűjtésből, ez nem fog gondot jelenteni. A projektet már 1 dollárral is lehet támogatni, aki azonban szeretne is a Twigből, annak a fekete változatért 18, a színesért pedig legalább 20 dollárt kell adnia. 37 dollárért kettő, 55 dollárért pedig három színes verziót „vásárolhatunk” – és van nemzetközi szállítási opció is, ezért további 19 dollárral kell a projektet támogatni. Amennyiben a gyűjtési időszak sikeres lesz, a gyártás a nyár végén indulhat be, és az első Twigek szeptemberben kerülhetnek a tulajdonosokhoz.

Címkék
Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. január 29., 09:05