- 2012. július 16., 16:59
Az ág ez esetben a Microsoft, bár a Lumia 900 már a Windows Phone 8 bejelentése előtt sem igazán fogyott.
Hirdetés

A Nokia okostelefon piacon való gyengélkedésében nem elhanyagolható szerepet tölt be, hogy a finn gyártó Amerikában nem tudta megvetni a lábát, a legfrissebb adatok pedig azt mutatják, hogy ezt a helyzetet egyelőre a Microsofttal való házasság sem tudta gyökeresen megváltoztatni. A Nokia az Amerikai piacon a CES alkalmával jelentette be a Lumia 900-at; a mobilnak a gyártó nem titkoltan azt a szerepet szánta, hogy végre az USA-ban is értékelhető eladásokat produkáljon, elősegítve ezzel, hogy a Nokia Amerikában is elinduljon a felfelé vezető úton.

Napvilágot láttak ugyanakkor a nagyobb piackutató cégek első féléves becslései, amelyekből egyöntetűen az olvasható ki, hogy a Nokia Amerikában mindössze néhány százezer Lumia 900-at értékesített – ez rettenetesen kevés. A baj ráadásul nem jár egyedül; miután a Microsoft bejelentette, hogy az ősszel megjelenő Windows Phone 8 nem lesz elérhető a jelenleg kapható mobiltelefonokra, így a Lumia 900-ra sem, gyakorlatilag nulla az esélye annak, hogy a telefonból nagyobb mennyiséget lehessen eladni. Ez még úgy is igaz, hogy a mobilnak bizalmat szavazó AT&T a hétvégén 100 dollárról 50 dollárra csökkentette a készülék árát – ha csak és kizárólag az árát nézzük, 50 dollár nem sok a telefonért (még a 100 dollár sem az), de valószínűleg nem sokan lesznek, akik hajlandók aláírni két évre egy olyan okostelefonért cserébe, amelynek szoftvere bő két hónap múlva elavultnak számít majd.

A nagy kérdés most már csak az, hogy vajon a Nokia képes lesz-e előrukkolni egy ütős portfolióval a Windows Phone 8 startjára – ha nem, akkor az idei karácsonyi időszak is kimaradhat, ami alighanem azt is jelenti, hogy a finn vállalat (legalábbis jelenlegi formájában) eltűnik a süllyesztőben.

Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. június 5., 17:00
2020. június 8., 10:00