- 2013. február 4., 14:32
Hivatalos információ ugyan még nincsen erről, de a Sony várhatóan bő két hét múlva mutatja be a PlayStation 4-et.
Hirdetés

A Nintendo tavaly adta ki játékkonzoljának felfrissített változatát, idén pedig a Sony és a Microsoft fog új PlayStationt illetvet Xboxot leleplezni. Bár korábban Kazuo Hirai, a Sony ügyvezetője azt mondta, hogy nincs értelme sietni a piaci megjelenéssel csak azért, hogy aztán a konkurensek sok mindent lemásoljanak, úgy tűnik, hogy másodikként mégis a japán gyártó fog előrukkolni a termékkel: több forrás is azt állítja, hogy a PlayStation 4-et feburár 20-án fogja bejelenteni a Sony, míg a Microsoft játékkonzolját csak az év utolsó hónapjaira várják az elemzők. A PlayStation 4 feladata nagy lesz: egy egyre csak zsugorodó méretű piacon kell helytállnia. A fizetős játékok iránt ugyanis egyre kisebb a kereslet, a fiatalok szórakozásra egyre inkább a mobiltelefont és a táblagépet használják. A mobil kütyük nagy előnye ugyanis, hogy mindig kéznél vannak, és rengeteg játékok lehet letölteni rájuk – ráadásul ezek egy része ingyenes, amelyikért pedig fizetni kell, azért is sokkal kevesebbet kérnek a fejlesztők, mint amennyit egy PS3-as játékért le kell szurkolni.

A Sony, hogy a helyzetet mentse, valószínűleg már nem csak és kizárólag a játékokra fogja helyezni a hangsúlyt, a PS4-et várhatóan úgy készíti el, hogy annak kiegészítő szolgáltatásai is sok embert vonzzanak majd. A találgatások szerint az egyik nagy dobás a 4K kompatibilitás lehet, amely persze nem önmagában, hanem a Sony kapcsolt tartalomszolgáltatásával együtt lehet nagy dobás, és várhatóan megújul a Blu-ray olvasó is, amely az eddiginél kétszer nagyobb kapacitású lemezekkel is elboldogul majd. Emellett a Sony várhatóan a kapcsolódó közösségi szolgáltatásokra is nagyobb hangsúlyt helyez majd – hogy egy klasszikus játék esetében ezt pontosan hogyan kell elképzelni, azt azonban még nem lehet tudni.

A PlayStation 4-ben várhatóan a központi egység és a grafikus vezérlő is új lesz; ezzel kapcsolatban pedig egy érdekes pletyka is felmerült. A Sony állítólag dobja a Cell processzorokat és AMD chipekre vált, ami a költségek szempontjából jó választásnak tűnik, de valószínűleg azt is eredményezi, hogy a PS4 nem lesz kompatibilis a korábbi játékokkal. Elvileg emulációval megoldható lenne persze a visszafelé kompatibilitás biztosítása, de ez könnyen teljesítménybeli gondokat is okozhatna, így egy ilyen implementáció nem tűnik túlságosan valószínűnek. Ha azonban a kompatibilitással kapcsolatos konfrontációt a Sonynak mégis fel kell vállalnia, erre a PS4 megjelenése a legjobb időpont (legalábbis várni teljesen felesleges lenne), a közösségi szolgáltatások beemelésével ugyanis könnyen lehet, hogy a játékfejlesztésben is egy új fejezetet nyit meg a japán vállalat.

Címkék
Ez is érdekelhet
2020. február 10., 13:00
2020. február 12., 16:00
2019. október 30., 11:00
Hozzászólások