- 2013. április 16., 13:38
A Google levélben értesítette azokat, akik rendeltek az 1500 dolláros kütyüből, hogy már nem kell sokáig várniuk.
Hirdetés

A tavalyi Google I/O rendezvényen összesen 2000 rendelést adtak le a résztvevők a Google akkor még futurisztikusnak tűnő termékére, a Google Glassra. A keresőóriás végre elkészült a szemüveggel, és elkezdte a prototípusok gyártását – az első néhány darab pedig már le is gördült a futószalagról. A terméket minden valószínűség szerint a jelentkezés sorrendjében kapják meg a tesztelők, az összes eszközt pedig néhány hullámban „szórja majd szét” a vállalat.

A Google elérhetővé tette a szemüveg programozói felületét is, valamint kiadta az Androidon futó társalkalmazást is. Emellett kiderült a Google Glass több lényeges specifikációja is: a készülék kijelzője olyan élményt nyújt, mintha egy 25 colos monitort néznénk 2,5 méterről, kamerája 5 MP-es fotókat és 720p-s videót tud készíteni, a belső memória mérete pedig 16 GB. A szemüveg Bluetooth és WiFi kapcsolaton keresztül tud kommunikálni – tehát, ahogyan vártuk, „csak” a mobiltelefon segítségével tud majd internetről adatokat lekérni. A fülhallgató csontrezgéses technológiával működik, a töltéshez pedig egy teljesen szabványos micro USB kábelt tudunk használni. A Google szerint a Glass egyetlen feltöltéssel, normál használatot feltételezve egy napig tud működni.

Hozzászólások