Nemcsak az Apple dolgozik azon, hogy mobilplatformját egy másik „mobil” eszközbe, az autóba is beépítse, hanem a Google is: az általuk tervezett Projected Mode-ra a Daimler állásajánlatokat összegyűjtő oldalán bukkantak rá. Persze az ott fellelhető információk elég szegényesek (az nem jelenthet újdonságot, hogy programozókat, elektromérnököket és hasonló kvalifikációkkal és tapasztalatokkal rendelkező szakembereket keresnek abba a hét fős csapatba, akiknek feladata elsősorban az Android operációs rendszerrel működő eszközök integrációja lesz a Mercedesek központi szórakoztató egységével. Ennek segítségével az okostelefonon, táblagépen elérhető tartalom és funkció az autó saját kezelőszerveivel is hozzáférhetővé válik, anélkül, hogy a vezetőnek kézbe kéne vennie a kütyüt.
Az elkészülő rendszer nemcsak a luxuskategóriában jelenhet meg, az álláshirdetés ugyanis úgy fogalmaz, hogy „valamennyi Mercedes-Benz járműben, minden piacon” elérhető technológiát kell kidolgozniuk a mérnököknek.