- 2014. május 28., 16:29
Persze nem is kell, hogy legyen, mert a jármű saját magát vezeti. A Google prototípust mutatott be.
Hirdetés

Sergey Brin egy konferencián jelentette be, hogy a vállalat több példányban is elkészítette az önjáró autó prototípusát. A koncepció teljesen a Google fejlesztőinek munkáját dicséri, azaz az autó külső segítség nélkül, a nulláról készült. Nincsen benne kormány és nincsenek pedálok sem, helyettük egy sor érzékelő segítségével szoftver irányítja az autót, amelynek nemcsak, hogy nincsen szüksége emberi beavatkozásra ahhoz, hogy eljusson A-ból B-be, hanem egyenesen lehetetlen is beavatkozni a működésébe. Legalábbis a végleges verzióban így lesz, a prototípusban, a jelenlegi törvényi előírások miatt, vannak klasszikus kezelőszervek.

A Google autója felépítését tekintve minimalista , ami azt jelenti, hogy az utastérben csak két ülés és némi csomagtartó rész található, az irányításhoz egy indító és megállító gomb, az utazás nyomon követéséhez pedig egy kijelző. Ez azonban szándékos, mert a Google szeretne minél előbb piacra lépni az autókkal, így nem akarta túlbonyolítani a működését. A korai piacra lépéssel persze így sem lesz egyszerű dolga a vállalatnak, mert még egy sor hatósági engedélyt is be kell szerezni, ráadásul az USA legtöbb tagállamában tilos automatikus vezérlésű járműveket használni – bár ez viszonylag rövid idő alatt megváltozhat, ha a Google-nek sikerül bizonyítania, hogy az önjáró autói biztonságosak és működőképesek.

A biztonság természetesen az elsődleges szempont volt a tervezés folyamán, és ennek meg is lett az eredménye. A kifejlesztett prototípus 200 méteres távolságra ellát minden irányban, holttér nélkül, processzora pedig elég fejlett ahhoz, hogy minden mozgó, így potenciális veszélyforrásként azonosítható objektumot kövessen. Azt viszont még nem tudni, hogyan teljesít „mély vízben”. Az autót a Google városi közlekedésre szánja, így végsebessége mindössze 25 mérföld, azaz kb. 40 km óránként.

A Google a tervek szerint rövid időn belül 100 autót fog legyártani, amely már elég nagy járműparkot jelent ahhoz, hogy a komplex teszteket is kivitelezni lehessen a segítségével. Ha minden jól megy, akkor a pilot program a pár hónapos tesztet követően elindulhat, akár még ebben az évben – ez egy átmeneti, többéves időszak lesz, amely során a Google reményei szerint az emberek megismerik és megszeretik az automatikus autókat, elfogadják a technológiát és megtanulnak együtt élni vele az utakon.

Hogy utána mi lesz, azt még nem tudni: elképzelhető, hogy a Google saját maga gyárt(at)ja le az autókat, amelyeket kölcsönzésre bocsát partnereken keresztül, de nem kizárt, hogy lesznek megvásárolható példányok is. Hogy mikor, arról egyelőre fogalmunk sincsen, de ha tippelni kellene, akkor az évtized végét mondanánk.

Az első, felhasználóktól származó véleményeket a Google egy videóban már össze is foglalta, íme:

Címkék
Hozzászólások