- 2014. június 30., 13:13
Na azért nem kell még örülni, nem az egész világon, csak Kalifornában. Azért ez is valami.
Hirdetés

A világ számos részén egyelőre még arról folyik a vita, hogy a BitCoint képes-e pénz funkcióját ellátni, más helyeken viszont már BitCoin alapú bankkártya kibocsátása is tervbe van véve – és persze egyre több az olyan üzlet, ahol a klasszikus pénz helyett a virtuális valutával is lehet fizetni. Az viszont, hogy lehet, még nem jelenti azt, hogy törvényes is; Kaliforniában például egészen mostanáig a BitCoin alapú tranzakciók illegálisak voltak, aki tehát így fizetett, az a törvény szemében közönséges bűnözővé vált. A hatóságoknak nyilván volt jobb dolguk is, hogy az online vásárlásokat üldözzék, így letartóztatás egyetlen vásárlást sem követett – és már nem is fog, mert a hétvége óta él az a törvény, amely kimondja, hogy a virtuális pénzzel (közösségi pénz, kupon, stb.) való fizetés a normál fizetési procedúrával egyenértékű.

A törvényhozók indoklása szerint a modern kereskedelem túlnőtte a klasszikus korlátokat, és már nem lehet beszorítani a valódi pénz és a hitelkártyák világába; így az a minimum, hogy a jogalkotók követik a trendeket és megteremtik a feltételét az alternatív fizetési módok biztonságos használatának. Fontos ugyanakkor leszögezni, hogy a virtuális pénz (így többek között a BitCoin) továbbra sem egyenértékű a valódi pénzzel abban az értelemben, hogy a kereskedőknek nem kötelességük elfogadni ezeket. A szabályozás tehát csak lehetőséget ad arra, hogy amennyiben egy tranzakció mindkét szereplőjének megfelel, akkor a vásárolt dolog ellenértékét virtuális pénzzel is ki lehet egyenlíteni.

Címkék
Hozzászólások