- 2014. július 25., 17:25
Jó nyolc hónap késéssel, de végre megérkezik a BD 3D támogatás az Xbox One-ra és a Sony PS4-re is.
Hirdetés

Mielőtt azonban leborulnánk a két cég előtt, azért idézzük fel, hogy a PS3 már 2010-ben is támogatta ezt, és a PS4 most csak azért kapja meg nagy hirtelen, mert a Microsoft bejelentette, hogy a következő frissítéssel az Xbox is képes lesz lejátszani a térhatású filmeket. A Sony „jaj, gyorsan dobjunk be valamit mi is” hozzáállását látszik erősíteni, hogy a PS4 utolsó firmware-je nem is olyan régen, pár napja jelent meg, a mostani frissítés tehát biztos, hogy az MS bejelentésének hatására lett összerakva.

De hogy senki se vádoljon minket azzal, hogy itt károgunk egy ingyenes plusz funkció miatt, mi mindenképpen örülünk annak, hogy a konzolok médialejátszóként is egyre inkább megállják a helyüket.

Címkék