- 2014. július 29., 14:50
Már a Facebooktól sem volt szép, hogy a felhasználókkal kísérletezik, de az OkCupid módszere sokkal durvább.
Hirdetés

Tíz éves múltra tekint vissza az OkCupid nevű webszolgáltatás, ami egy „tudományos alapokon nyugvó” társkereső – mottójuk is azt ígéri, hogy a matematika segítségével szervezik a randevúkat. Az alapító által közzétett blogbejegyzés alapján azonban ez a matematika nem igazán megbízható – ráadásul a cég a felhasználók tudta nélkül még kísérletezett is velük. A blogbejegyezésben három ilyen kísérletről esik szó, amelyből kettő még kis jóindulattal elfogadhatónak is mondható, de a harmadik már kifejezetten dühítő lehet.

Az első során arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire fontos a párkeresés során a fotó, így egy napon szimplán eltüntették a profiloldalakról a képeket. Azt tapasztalták, hogy az oldal forgalma drámai módon visszaesett, ugyanakkor a megmaradt látogatók nagyobb arányban kezdeményeztek párbeszédet, amelyek nemcsak mélyebbek voltak, de többször vezettek eredményre is (számcsere, stb.) – a képek visszakapcsolása után viszont a folyamatban lévő beszélgetések elsorvadtak.
A második esetben a profilok osztályozásának módszerét változatták meg, hogy kiderüljön: egy másik személy osztályzása során a felhasználók nagy része oda sem figyelt a profilra kiírt szövegekre, kizárólag a fotó alapján döntötte el, hogy az illető szimpatikus-e neki, vagy sem.

Végül pedig jöjjön az igazán felháborító rész! Mivel nem voltak biztosak abban, hogy az általuk kitalált (és mellékesen megbízhatónak hirdetett) algoritmusok valóban működnek, fogtak random párokat, és annak ellenére, hogy a számítások szerint egyáltalán nem illettek össze, mégis azt hazudták nekik, hogy tökéletes pár lennének – majd megvizsgálták, hogy hány üzenetváltást ért meg a kapcsolat. Amit valószínűleg nem vizsgáltak, az az, hogy közben hányan érezték magukat rosszul, lettek csalódottak vagy szomorúak.