- 2014. október 16., 10:05
Ezúttal szingapúri kutatók mutattak be egy ígéretes megoldást, amely a telefonok energiaellátási gondját oldaná meg
Hirdetés

A szingapúri Nanyang Technological University kutatói olyan akkumulátort fejlesztettek ki, amely rekordgyorsasággal, 2 perc alatt feltölthető. Igaz, ennyi idő alatt nem a specifikációban szereplő névleges kapacitás, hanem annak csupán 70 százaléka érhető el, de már ez is bőven elég ahhoz, hogy a mobilunk soha nem merüljön le – elvégre két perce mindig van az embernek arra, hogy kedvenc kütyüjét feltöltse. Bónusz, hogy a most kifejlesztett eljárás segítségével egyetlen egységet legalább 10 ezer alkalommal újra lehet tölteni elhasználódás előtt (egy akkut akkor mondunk elhasználtnak, ha már nem lehet névleges kapacitása feléig sem feltölteni).

A kutatók, nem túl meglepő módon ezúttal is a nanotechnológiával váltanák meg a világot, a mostani változat szerint egészen pontosan úgy, hogy a hagyományosan grafitból készült anódot titándioxidra cserélték. Mégpedig olyanra, amelyben a hajszálvékony csövekből olyan sok van, hogy az anyag zselés állagú lesz tőle. A titándioxid széles körben használt anyag, köszönhetően annak, hogy olcsó – így elvileg az új technológiával készült akkumulátorok gyártása sem fog túl sokba kerülni. Mindez nemcsak a telefongyártóknak jó hír, hanem az autógyártóknak is, hiszen egy járművet akár 15 perc alatt fel lehet tölteni teljesen. Vagyis az elektromos autók legnagyobb hibája, a kis hatótávolság, végérvényesen a múlté lenne.

Viszont ha a múltba nézünk, akkor azt láthatjuk, hogy számos hasonló fejlesztés született már – némelyiket akár már évekkel ezelőtt bemutatták „brit tudósok”. E mondatnak például minden szavára jut egy. Mindennek ellenére jelenleg egyetlen centiméterrel sem vagyunk közelebb ahhoz, hogy bármelyik fejlesztésből végre piaci termék legyen. És sajnos ezen egyelőre az NTU megoldása sem változtat, mivel a legyártott prototípus, bár a fenti előnyökkel valóban rendelkezik, csak nagyon kis kapacitású. Tehát most azon kell dolgozni a kutatóknak, hogy a technológiával értékelhető mennyiségű áramot tudjanak elraktározni. Egy ilyen jellegű fejlesztés azonban nem heteket, hanem inkább éveket szokott igénybe venni, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy amikor minden klappol, akkor még a tömeggyártás menetét is ki kell dolgozni – szintén nem egy rövid folyamat. A kutatást vezető Chen professzor ennek ellenére bizakodó, szerinte akár két éven belül a piacra kerülhetnek az új típusú akkumulátorok. Meglátjuk; az viszont biztos, hogy a gyártók rövid távon jobban járnak, ha inkább a készülékek fogyasztásának optimalizálásával próbálnak meg javítani a telefonok rendelkezésre állási idején.

Címkék