Ha sok adatot szeretnénk továbbítani vezeték nélkül, gyorsabban, mint azelőtt, akkor vagy több antennát építve, egymással párhuzamosan több csatornát használunk, javítunk a kliensekkel való kapcsolat algoritmusán, vagy egyszerűen megemeljük a frekvenciát, amelyen szélesebb csatornák állnak rendelkezésre. Például egy olyan szintre, ami zavartalan. Így történt a 2,4 GHz-ről az 5 GHz-re való váltáskor is. A 802.11ad szabvány megint lép, 60 GHz-re (egészen pontosan az 57,24-65,88 GHz tartományba, ez Európában teljesen használható lesz), amely elméletileg 5x gyorsabb elérést biztosít majd, mint a ma használt leggyorsabb WiFi, a 802.11ac. Fejlesztésük nagyjából egy időben kezdődött, de a rádiós kommunikáció az AC esetében maradt 5 GHz, azon tehát nem kellett annyit fejleszteni, mint az AD 60 GHz-én.
Amíg az AC rendszerben a maximális adatátviteli sebesség 866 Mbps (egy antennával 108 Mbps), addig az AD 4,6 Gbps csúcssebességet ér el (ez 575 MB másodpercenként). Papíron ez ötszörös különbség. Mi több, a szabvány elméletileg 6,7 Gbps sebességet is megenged. Amíg az AC legfeljebb 8x8 antennát használhat MIMO (Multiple Input, Multiple Output), az AD esetén 32x32 antennából álló rendszer is használható. Igaz, ezek a magas frekvenciának köszönhetően igen kicsik is lehetnek. Egy 8x8 antennás MIMO használatával az AC 6,93 Gbps (864 MB másodpercenként) sebesség érhető el, az AD 32x32 antennájával pedig 138,56 Gbps (17,32 GB másodpercenként). Ez röviden annyit tesz, hogy az AC-vel egy 1 GB méretű filmet 15 másodperc alatt másolhatunk át, addig az AD rendszerével ehhez csupán 3 másodpercre van szükség. Ha utóbbinak minden antennáját használjuk, akkor ez az idő 100 ms-ra csökken, tehát egy másodperc alatt bőven át lehet másolni egy kétrétegű DVD teljes tartalmát.
Ez eddig szép és jó, viszont van egy komoly probléma; a fejlesztés emiatt is nyúlt ilyen hosszúra. A gond az oxigén. Az oxigén spektrális abszorpciója éppen 60,3 GHz frekvencián magas (és még ennek felharmonikusán, 120 GHz környékén található egy csúcs). Ez azt jelenti, hogy éppen a kiszemelt frekvenciatartományban a rádióhullámokat nagyon könnyen elnyeli az oxigén, ezért a vele elérhető hatósugár alacsony(abb). Mi több, az elektronikai alkatrészeken, például a rádió végfok-tranzisztorán is nagyobbak a veszteségek magasabb frekvencián.
A Samsung az AC és az AD fejlesztésében is szerepet vállal (tagja a gyártókat tömörítő Wi-Fi Alliance-nak és a WiGig Alliance-nak is), de eddig jobbára csak az AC-chipsetek fejlesztésére koncentrált. Az AD-hez az első, háromsávos, tehát a 2,4 GHz, 5 GHz és 60 GHz tartományokban is működő chipsetet a Qualcommal szövetkezett startup, a Wilocity készítette el. Talán meglepő lehet, de a háromsávos kliens adapterek már 2012-ben bekerültek néhány notebookba, például a Dell Latitude 6430u ultabookba. A Wilocity már a második generációs chipsetnél tart, PC-hez 32 antennás rendszert, mobiltelefonokba 24 antennásat kínálnak (Falcon és Sparrow chipset). A tajvani Tensorocom a mobil területre próbál betörni, 4x4 antennás MIMO SoC-t kínál. A NantFi 1.0 alig nagyobb egy pénzérménél. Idén júliusban a szintén kevésbé ismert texasi startup, a Nitero is bemutatott egy 16 antennás chipsetet, az NT4600-at, amelyet éppen a Samsung gyártott le, 28 nm-es technológiával.
Szép lenne, ha azt mondhatnánk, hogy léteznek már AD-s routerek, de nem. A piacon lévő háromsávos készülékek két 5 GHz-es modult használnak, így kínálnak nagyobb sávszélességet. A képen látható Netgear Nighthawk X4 és X6 ilyen. Az AD sajnos még kiforratlan, hiszen hozzá való routerek nincsenek még, csak pont-pont kapcsolat létesíthető vele. Talán a Samsung is ezért játszik kivárásra. Saját adapterét már bejelentette, a 32x32 antennás MIMO 802.11ad chipsetje állítólag jobb beamforming-képességekkel rendelkezik, mint a Wilocity áramköre. A beamforming egy eljárás, amelyben az antennarendszerrel irányítani lehet a sugárzás irányát, és adott pontra összpontosítani a leadott teljesítményt (aki olvasgatott már a HAARP-ról, az ezzel az eljárással találkozott már).
Mindezt az adó és a vevő a vett jelerősség vizsgálatával állítja be, a Samsung áramköre például a másodperc 1/3000-ed része alatt (333 ns). Ez a vevő mozgása esetén is jó vételi jellemzőket garantál, amire szükség is van, hiszen a 60 GHz-es sugárzás hullámhossza 5 mm. A korrekt beamforming megvalósítása ezért is fontos, ugyanis a sugárzás a tereptárgyakba már nemigen hatol be, azokon csak nagy veszteség árán halad át. Reptereken ezért is használják ezeket a kis hullámhosszú sugarakat olyan testszkennerekhez, amelyek átlátnak a ruhán. A visszaverődések kezelése ezért még fontosabb lehet, mint a korábbi technológiáknál.
Természetesen lehet jelerősítőket építeni, ha az adó és a vevő egymást közvetlenül nem látja, a megoldás a nagyobb lefedettség érdekében viszont csak az lehet, ha adók és vevők kerülnek a köztéri lámpákba, a házak minden szobájába – esetleg a mobiltelefonok minden elérhető telefonnal kapcsolatot fognak létesíteni. Vagy közvetlen rálátásra van szükség, vagy rövid lesz a hatótáv ebben a villámgyors hálózatban. A frekvencia további növelésével a problémák is nőnek, de az új WiFi már úton van. Egyszer csak megérkezik.
