- 2015. január 22., 06:00
A Microsoft tegnap elég sok mindent elárult a Windows 10-ről, ezeket szedtük most össze. De még vannak kérdőjelek.

Kezdjük is rögtön azzal, amit a vállalat egyelőre nem árult el: hivatalos megjelenési időpontja még mindig nincsen a szoftvernek. Az viszont kiderült, hogy a következő előzetest a jövő héten lehet majd letölteni. És vége a spekulációknak is, a Windows 10 tényleg ingyenes lesz. Feltéve, hogy legalább a Windows 7-et megvásároltuk, és a Windows 10 megjelenése utáni első évben hajlandók leszünk váltani.

Régi-új felhasználói felület, Start menü

Az újdonságok között persze rengeteg olyan van, amely azért nem váratlan, néhány csak pár napja, néhány viszont akár már hónapokkal ezelőtt kiszivárgott. Az egyik első és sokak számára talán legfontosabb dolog az, hogy a Start menü korábban beígért visszatérése a Windows 10-ben fog megtörténni. Alakul a felület végleges változata is, amely olyan lesz, hogy a programok indítását egérrel és ujjal is kényelmessé tegye. A csempés felület nem tűnik el, de a Microsoft az asztali gépeken nem fogja erőltetni.

A Microsoft nagyon sokat dolgozott azon, hogy a különböző eszközökön egységes képet mutasson a rendszer, így a Windows 10 PC-ken, notebookokon, táblagépeken és okostelefonokon is hasonló külsővel bír majd – de nyilván azért lesznek sajátosságok, főleg az eszközök kijelzőjének méretéből valamint használati jellegéből adódóan. A klasszikus és Modern UI alatt futó alkalmazásokat egy térben futtathatjuk majd, asztali gépeken utóbbiak ablakban is indíthatók lesznek, így nem fogják követelni maguknak a teljes képernyőt. Ide kapcsolódik még a Continuum projekt is, amely automatikusan aszerint alakítja majd az interfészt, akár menet közben is, hogy éppen milyen beviteli módok elérhetők. Mindez a 2-in-1 gépeknél lehet majd roppant fontos, hiszen ezeket úgy tervezték, hogy billentyűzettel és érintéssel is használhassuk őket. A Windows 10-nek lesz egy speciális verziója, amelyet direkt a 8 colosnál kisebb kijelzővel rendelkező eszközökre optimalizáltak, ebben nagyobb hangsúlyt kapnak az érintésérzékeny vezérlési módok.

Szintén ide kapcsolódik még, hogy a Windows 10-től kezdve a beállítások megint egy helyen lesznek elérhetőek; a Windows 8 és Windows 8.1 esetében az operációs rendszer (egyes funkcióinak) működését csak a klasszikus környezet alól, míg másokat csak a Modern UI alól lehetett állítani. Ennek a gyakorlatnak most vége, sőt, a Microsoft állítólag azon is dolgozott, hogy a paraméterezés az átlagfelhasználók számára is érthetőbb és világosabb legyen.

Közös fejlesztői környezet

A Microsoft a Windows 8-cal már elindult ebbe az irányba, de a munkát csak a Windows 10 megjelenésével tekinthetjük majd befejezettnek. A lényeg az, hogy az egységesítés szellemében a szoftverfejlesztőknek nem lesz nehéz dolga, elég lesz megírni az alkalmazásokat egyszer, és azok futnak majd asztali gépen, tableten és okostelefonon egyaránt, sőt még Xbox One-on is. Természetesen a dolog a klasszikus programokra nem vonatkozik, csak azokra az appokra, amelyek a PC-n a Modern UI felület alatt futnak, de a lépés mégis nagyon fontosnak tekinthető, mivel nagy mértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy a Windows Store-ban elérhető alkalmazások száma és minősége drámai mértékben növekedjék.

Jön a Cortana asztali gépekre is

A Microsoft digitális asszisztense a Windows Phone felhasználók számára már elérhető, sőt, pletykák szerint az Android és iOS alatt futó változatok is készülnek. Az viszont teljesen biztos, hogy a Microsoft a Windows 10-ben is be fogja vezetni a szolgáltatást, így a Windows 10 telepítése után a PC-vel (és a telefonnal, tablettel) akár szóban is kommunikálhatunk majd.

A keresések mellett kérhetjük majd arra is a számítógépet, hogy mutassa meg az elmúlt hónapban készült fotókat, megtölthetjük a naptárunkat, telefonálhatunk Skype-on, de persze leveleket is küldhetünk majd úgy, hogy egyszerűen bediktáljuk a szöveget.

Új böngésző: Spartan

A Microsoft egy új böngészővel is készül, amely egyelőre Project Spartan néven fut. Ez teljesen különálló szoftver lesz az Internet Explorer 11-től, a két alkalmazás külön életet folytat majd a kütyükön – az IE pedig előbb-utóbb teljesen el is tűnhet. A Spartan legfontosabb célja az lesz, hogy egyszerűségével ismét a Microsofthoz csábítsa azokat a felhasználókat, akik átszoktak a Firefoxra vagy a Chrome-ra. A redmondi gyártó ezt főleg azzal érné el, hogy a megosztási lehetőségeket alaposan felturbózza a szoftverben, mégpedig oly módon, hogy a tartalmak megosztása előtt különféle szerkesztési, kiemelési, kommentelési lehetőségeket ad a felhasználók kezébe. Vagyis a netes tartalom is szerkeszthető lesz.

A Spartan támogatja továbbá a Cortanát is, amely a Firefoxszal szemben mindenképpen előny lehet – a Google-lel szemben már nem annyira, mert hanggal keresni a Chrome is tud, ráadásul a Google adatbázis alapján, ami hazánkban relevánsabb találatokat ad, mint a Cortana mögé tolt Bing.

Új alkalmazások

Legalábbis a Windowson belül; amellett, hogy a Windows korábbi változataiból ismerős alkalmazások megújulnak, a Microsoft valószínűleg az Office eszközöket (vagy legalábbis az alapprogramokat belőle) ingyenessé teszi. Ami érdekes, az az új csevegő, amely többféle szolgáltatást is kezel majd.

Streamelhető játékok

Az Xbox One a Windows 10 frissítést követően képes lesz arra, hogy a játékokat streamelje PC-re vagy táblagépre, és lesznek olyan alkalmazások is, amelyek segítségével az Xboxhoz kapcsolódó közösségi életünket is élhetjük a konzol helyett a számítógépen vagy akár okostelefonon is.

Windows Holographic – a kiterjesztett valóság

A legváratlanabb bejelentés kétségtelenül az AR területhez kapcsolódik: a Microsoft kifejlesztett egy virtuális valóság platformot, holografikus megjelenítő támogatással, és ha már így tett, akkor bejelentett mellé még egy hardvert, egy szemüveget is. Előbbi a Windows Holographic, utóbbi a HoloLens nevet kapta.

A szemüveg a képek alapján elég jól néz ki – viszont állítólag kényelmetlen. Tudásával kapcsolatban egyelőre sok mindent nem tudni, megjelenése viszont a Windows 10 megjelenésének időpontja körül várható. Azért egy promó videó már van, mutatjuk is, mire lehet számítani:

Hozzászólások