Közel áll a Samsung ahhoz, hogy elveszítse globális piacvezető szerepét az okostelefonok piacán, sőt, az is lehet, hogy a trónfosztás már meg is történt: ez ugyanis már az ötödik egymást követő üzleti negyedév, amelyben csökkenő nyereségről és eladásokról számol be a cégóriás. Egy év alatt az okostelefonjainak és más mobil eszközeinek eladása 64 százalékkal esett az utolsó negyedéves időszakokat vizsgálva, az értékesítés árbevétele alapján 1,96 billió wonra, ami 1,8 milliárd dollár (kb. 495 milliárd forint). Az Apple eközben rekordokat döntöget, három hónap alatt 74,5 millió készüléket adott el. Az elemzők szerint a Samsungon nagy a nyomás, hiszen nagyon sok múlik a márciusban bemutatandó Galaxy S6 fogadtatásán. Az Apple viszont a legfőbb piacokon, Kínában, az Amerikai Egyesült Államokban és Európában is igen népszerű. A Counterpoint elemzői szerint az Apple már 2014 végén átette piacvezető szerepét, persze tegyük hozzá, hogy ebben az is szerepet játszott, hogy az iPhone 6 és 6 Plus modellek pontosan ebben az időszakban mutatkoztak be. A Samsung mobil piacon realizált bevételei alapján a 2013-as 70 százalékos részarányából 2014-re csak 58 százalékot tudott megőrizni. Már most arra számít, hogy bevételeiben a középkategóriás Galaxy A család eladásai már idén, az első negyedévben jelentkeznek, és javítanak a helyzetén.
A Samsung viszont nem csak mobil készülékeket gyárt, a félvezetőgyártó iparágban is szépen teljesít (az Apple is jó ügyfele), tavaly az utolsó negyedévben 5,3 billió won (4,88 milliárd dollár) nyereséget termelt. Tavalyhoz képest ez 100 milliárd won növekedés, ám a cég összesített nyeresége a 2013-as 36,8 billió won után csupán 25 billió won lett, ami 2011 óta a legalacsonyabb. A Samsung vezetői szerint az üzleti feltételek egész világra kiterjedő bizonytalansága ellenére idén növekedésnek indul a vállalat. A félvezetőgyártó részleg tehát jól teljesít, elsősorban a memóriachipek iránti kereslet magas a mobiltelefonokban (Apple iPhone) és a szerverekben használt típusok között egyaránt. A várakozások szerint ráadásul a DRAM és a NAND chipek iránti kereslet nőni fog.
A Samsung a részvényesek borúlátását azzal szeretné eloszlatni, hogy a 2013-as, 13 800 wonos részvényenkénti osztalékot 2014-re 19 500 wonra emeli. A 41 százalékos növekedés elég nagy ahhoz, hogy a részvényesek többsége maradjon.