- 2015. augusztus 3., 17:44
Korábban írtunk arról, hogy az eladó sorba került Here maps több érdeklődőt is vonzott: a németek lettek a befutók.
Hirdetés

A többes szám használata pedig azért indokolt, mert a nagy német autógyártók közösen vásárolták meg a szolgáltatást. A Daimler, a BWM és az Audi gyártók által közösen létrehozott konzorcium 2,8 milliárd eurót (kb. 870 milliárd forintot) fizet a Nokiának.

A Here mindezidáig nem tudta felvenni a versenyt a mobilra elérhető egyéb térképszolgáltatásokkal, így többek között az Apple és a Google térképeivel szemben, viszont offline navigációra sokkal kényelmesebben használható riválisainál – nem véletlen, hogy az autógyártók nagy fantáziát látnak benne. Ezen a piacon a Here ráadásul már most is nagy piaci részesedéssel bír, a Nokia közleménye szerint a tavalyi évben a gyári navigációs megoldással értékesített autók 80 százaléka használta valamilyen formában.

A felek úgy számolnak, hogy a hatóság jóváhagyása gyorsan megérkezik, és a tranzakciót még ebben az évben le is tudják zárni.

Címkék