- 2015. augusztus 27., 11:44
Bjørn Nyland szereti az autóját, most megkapta a nem hivatalos „sportautóval csigalassú” képzeletbeli kitüntetést.
Hirdetés

Norvég hősünk egy Tesla Model S P85D büszke tulajdonosa, aki a Tesla Model X Founder’s Edition modelljét is megnyerte; mégpedig azzal, hogy az első ember lett, aki szerzett tíz vevőt egy Tesla autóra. Elon Musk is kitüntette, pedig csak annyit tett, hogy a programról értesülve egyből csinált egy YouTube videót, amin az akció részleteit magyarázta el.

Mostani akciójával egészen pontosan 728,7 kilométert tett meg egy Tesla gyorstöltő állomásától elindulva, és ugyanoda visszaérkezve. A korábbi rekordot egy apa-fia páros tartotta, akik Tesla Model S autójukkal 681,5 kilométert mentek. Annyit azért megjegyzünk, hogy a P85D erősebb, de nagyobb is az akkumulátora az alapmodellnél, így kis odafigyeléssel nyert ügye volt. Hosszabb utat is megtehetett volna, de pont vissza akartak érni a töltőállomásra, nem akartak az út szélén aludni. A hétórás út távolságát egy GPS nyomkövető rögzítette, de Guinness rekord már csak azért sem lesz ebből, mert azt hitelesítenie is kellett volna. Az autó átlagsebessége 40 km/h volt, így nem csoda, hogy a teherautók is megelőzték. Vicces ennyit erőlködni a hatótávval, de mi azért mégsem tartjuk biztonságosnak ezt a fajta közlekedést. Íme a Nyland által felvett film:

Címkék