- 2015. szeptember 9., 19:33
Két fontos újdonság lesz az okosóra firmware-ében, ezek a használhatóságot nagymértékben növelik.
Hirdetés

Az Apple bejelentette, hogy a Watchra 2015. szeptember 15-én érkezik meg az „első” szoftverfrissítés, amely alatt természetesen azt kell érteni, hogy az első olyan update, amely nemcsak hibajavításokat és teljesítménybeli optimalizációkat tartalmaz, hanem új funkciókat is. Persze ezek sem maradnak el, az Apple a mostani frissítéssel is belengette, hogy gyorsabb működésre és hosszabb üzemidőre lehet számítani. Ennél is fontosabb azonban, hogy a szoftverfrissítést követően már nemcsak a házon belül írt alkalmazások futhatnak a telefon nélkül, hanem bármilyen program – például a Facebook Messenger, a GoPro élőképet is mutató távirányítója vagy olyan appok, amelyek a pulzusunkat mutatják folyamatosan. Ez utóbbi alapján az is egyértelmű, hogy az Apple végre lehetővé tette a fejlesztőknek, hogy az óra összes erőforrását használják, így a koronát és az összes szenzort, beleértve a pulzusmérőt is.

A szoftver képességei emellett sok aprósággal bővültek, az ébresztéshez most már tartozhat például szundi funkció, és lesz egy csomó új számlap is, amelyre a más gyártótól származó alkalmazások is kipakolhatnak widgeteket. Végül, de nem utolsó sorban, több Siri funkció lesz elérhető, és az Apple Pay rendszer is fejlődik, mivel most már a kártyákat is lehet majd az órában tárolni.

További cikkeint az Apple 2015. szeptember 9-i bejelentéseiről:

A Force Touch lett az iPhone 6s és 6s Plus csodafegyvere

Szeptember 12-től rendelhetők az új iPhone-ok

Sokkal könnyebb lesz iPhone-t cserélni, és ebben az Apple fog segíteni

Bemutatkozott az iPad Pro: ekkorát még sosem nyúlt az Apple a Microsofttól

Itt a négyes számú iPad mini

Új cuccokhoz új iOS (iOS 9)

Itt az új Apple TV – egy szuper távirányítóval

Apple watchOS frissítés szeptember 16-án

Címkék
Hozzászólások