Már biztos, hogy az Apple az iPhone 6s/6s Plus duóval sem fogott mellé, a nyitó héten 13 millió kelt el a telefonokból, amivel – talán mondanunk sem kell – új rekord született. A hazai vásárlókat persze ez a legkevésbé sem érdekli, számukra az a fontos, hogy mikortól lehet megvásárolni a mobilokat Magyarországon. Sajnos a miénk elég kicsi piac ahhoz, hogy az első körbe bekerüljünk, viszont az a jó hír, hogy a másodikba már befértünk: a telefon így jóval korábban lesz megvásárolható, mint tavaly az iPhone 6/6 Plus páros. A készülékeket október 9-től mindhárom szolgáltatónál meg lehet vásárolni, és ettől az időponttól árulják majd a telefonokat a kiskereskedések is – utóbbi persze csak elvi dolog, lévén, hogy már most is több helyen meg lehet az új iPhone-okat vásárolni.
A szolgáltatóknál az előrendelések egy héttel korábban indulnak, jelenleg pedig értesítést lehet kérni arról, ha a folyamat elindítható. A telefonok hivatalos ára még nem ismert, de a korábbi évek tapasztalatai alapján 259 ezer forintos induló árra lehet számítani (ez a 16 GB-os iPhone 6s-é lesz), míg a legdrágább variáns akár 379 ezer forint is lehet (iPhone 6s Plus 128 GB). A szolgáltatóknál természetesen ennél jóval kedvezőbb ajánlatokat is lesznek; több mint valószínű, hogy kétéves hűségnyilatkozattal akár már 50 ezer forintért is el lehet majd hozni a „legkisebb” verziót.