- 2015. október 12., 13:49
Az LG az OLED-ben látja a jövőt, és szorgalmasan nyomja lefelé az árakat, hogy egyre többekhez juttassa el.
Hirdetés

Most például arra szánta rá magát a gyártó, hogy az LG OLED-tévék közül néhány modell árát 1000 dollárral csökkentse. Ez nem szokatlan lépés, hasonló, akár több ezer dollárra rúgó vágásokra korábban is sor került, ha a helyzet úgy kívánta meg. A döntés eredményeképpen az 55 colos EF9500-as és EG9600-as modellek ára 3000 dollár alá csökkent, míg a 65 colos verziókat 5000 dollárért lehet megvásárolni, Amerikában. Aki erre most azt mondja, hogy ez a pénz rengeteg, azt szeretnénk emlékeztetni arra, hogy amikor az LG 2013 februárjában elkezdte az első OLED-tévék kiszállítását (55 col, Full HD felbontás), akkor 12 ezer dollárnak megfelelő koreai wont kellett a készülékekért fizetni. Két éve pedig még a 4K-s tévék is többe kerültek, igaz, nagyobb képátlóval is bírtak.

Azt ugyan nem tudjuk, hogy a mostani árcsökkentés érinti-e valamilyen formában a Full HD-s verziók árát (az USA-ban a legolcsóbb LG OLED-tévé 1800 dollárba kerül most), de gyanítjuk, hogy igen: ha nem is azonnal, de karácsonyig mindenképpen árcsökkentést várunk esetükben is. Idehaza egyébként jelenleg 600 ezer forint környékén tudjuk a legolcsóbb OLED-tévét megvásárolni, ami véleményünk szerint teljesen elfogadható, még akkor is, ha ezért a pénzért csak Full HD-s modellt kapunk. Egy-két éve a 4K-s LCD-tévék is kerültek ennyibe, mégis sikerült belőlük szép számmal értékesítenie a gyártóknak. Ha még mindig az LG-nél maradunk, akkor a koreai gyártó Amerikában jelenleg 1000 dollárért adja a legolcsóbb 4K-s LCD-tévéjét, ha az OLED is eljut erre a szintre jövőre, akkor a felső- és csúcskategóriában a piaci részesedések 2017-re akár teljesen át is alakulhatnak.

Ha azt nem is mondhatjuk még, hogy az OLED-technológia olcsó lett, azt mindenképpen megállapíthatjuk, hogy már nem feltétlenül luxuscikk egy ilyen tévé.

Címkék