Letölteni ugyan nem lehet, de az ikonja, a neve (Indoor Survey App) és a leírása, miszerint beltéri helymeghatározást tesz lehetővé, egyértelművé teszi, hogy az Apple az iPhone, illetve praktikusan az Apple Watch eszközökkel képzeli a beltéri helymeghatározást. Mi több, ehhez a készülékek hardvere is elég lesz, egészen pontosan a WiFi adapter: a készülék a környező rádiójelek erőssége alapján háromszögeli ki a helyzetét.
A módszert az Apple által 20 millió dollárért felvásárolt WiFiSLAM dolgozta ki, az Apple pedig a szabadalmat is bejegyezte már. A fejlesztők számára már egy ideje elérhető a Footprint, a beltéri navigációt pedig az Apple boltjaiban is használható iBeacon jeladók is segítik majd. Igazából ez utóbbi sem garantálja, hogy a cég megoldása egyedi lesz (még ha le is védeti), hiszen a Hackaday Prize 2015 egyik „díjával” kitüntetett projekt, a SubPos is hasonló módon határozza meg a helyzetet. Igaz, a tájékozódási pontok, Node-ok jelének időbeli eltérésével is számol, pontossága egy méter. Mi több, nyílt forráskódú és hardverű.