Az eredetileg Gentle néven piaca dobott készülék egyértelműen azoknak készült, akiknek már nagyon hiányzik a flipes forma, ezért cserébe ugyanis kénytelenek leszünk elviselni pár kompromisszumot.
Ezek közül a legjelentősebb természetesen a kijelző mérete lesz, amely 3,2 col, ehhez pedig HVGA felbontást kapunk. Ez némileg módosította a felhasználói felületet is, az ikonok ugyanis nagyobbak lettek és 3×3-as elrendezést kaptak. Aki erről az idősebbeknek tervezett mobilkra gondolna, az nem jár messze az igazságtól, a Wine Smart ugyanis ezen felül még megkapta az LG Safety Care-t is, ami lehetővé teszi például vészhelyzet esetén az előre beállított kontaktok felhívását és helyzetünk elküldését is.
Az 1,1 GHz-es, négymagos SoC-vel, 1 GB RAM-mal és bővíthető, 4 GB-nyi flashmemóriával rendelkező eszköz egy 3 Mpixeles hátsó kamerát is kapott. Az alsó billentyűzet a mobilkon megszokott alfanumerikus kiosztást kapta, az egyetlen újdonság a felső három gomb, amelyek természetesen az Androidnál megszokott funkciókat látják el. Adatátviteli opcióként LTE, n-es Wi-Fi és Bluetooth 4.0 is rendelkezésre áll.
A mobil a Telekomnál vásárolható meg, támogatások nélkül 59 800 forintért.