- 2015. november 30., 16:49
Utolsó akadály: az EV és hibrid autók kis sebességnél történő kötelező hangjelzése körül megy az amerikai huzavona.
Hirdetés

Az USA törvényhozói késleltetik annak a törvénynek a bevezetését, amely az elektromos és hibrid autók esetében egy kötelezően kibocsátandó, figyelmeztető hangot írnak elő az autók kis sebességű haladása esetén. A belsőégésű motor nélküli vagy azzal szerelt, de elektromos módban lassan közlekedő autók hangtalanok, ezért különösen a látássérültek fokozott veszélynek vannak kitéve, ha találkoznak velük. A halló gyalogosokhoz és kerékpárosokhoz képest egy hallássérült 19 százalékkal gyakrabban szenved balesetet emiatt. Az előírás szerint 18 mérföld/óra, azaz kb. 30 km/h alatt szólnia kell valamilyen hangnak minden hibrid és elektromos hajtású járműben, ha az elektromos hajtással közlekedik. Becslések szerint csak az USA-ban évi 2800 balesetet lehetne megelőzni, ha már életbe lépett volna a szabályozás.

Az NHTSA-nak (az USA közlekedési hatósága) 2010-ben írták elő, hogy 2014 januárjáig véglegesítse a tervet, az autógyártók pedig a bevezetést követően 18 hónap türelmi időt kapnak majd. A törvény gépezete lassan működik, a szabályok megalkotásán már 2013-ban dolgozni kezdtek, „valahogyan mégsem ment át” a törvény. Hogy miért, arra egyszerű a válasz: az autógyártóknak egy megfelelően hangos, vízálló hangszórót kellene az autókba építeniük, amelyet az autó sebessége és üzemmódja alapján aktiválnak. A megvalósítás technikailag egyszerű, viszont a gyártóknak csak az első évben 23 millió dollárba kerülne. A halogatás hivatalos oka viszont az, hogy „további egyeztetés szükséges”.

Címkék
Ez is érdekelhet
2020. június 5., 17:00
2020. június 3., 08:00
2020. május 21., 14:00
Hozzászólások