- 2016. március 30., 17:07
Több GPU-hoz sem lehet letölteni 32 bites drájvert, helyette a 64 bites Windows előnyeiről lehet olvasni.
Hirdetés

Az AMD valószínűleg arra készül, hogy teljesen megszűntesse a 32 bites Windowsok támogatását. A lépés igazából nem is tűnik elhibázottnak, ha azt vesszük, hogy a gyártó videokártyáinak többségén 2-4 GB RAM található, míg a számítógépeket manapság jellemzően 4-8 GB memóriával szerelik. Vagyis ahhoz, hogy mind a PC mind a videokártya memóriáját teljesen ki lehessen használni, valóban szükség van a Windows 64 bites verziójára – azokban a gépekben pedig, amelyekben ennél kevesebb a RAM, jellemzően dedikált videokártya működik.

A 32 bites Windows támogatásának megszűnését előre vetíti, hogy több olyan GPU is van már, amelynél ha a 32 bites verziót választjuk ki, akkor a meghajtó letöltésének elindítása helyett egy üzenet ugrik fel, amelyben arról lehet olvasni, hogy miért előnyös a 64 bites Windowst használni. (A meghajtók ennek ellenére kereséssel egyes termékeknél elérhetők, de az, hogy csak eldugott helyen találni meg őket, jelzi az irányt.)

Jóllehet a lépés szükségszerűnek és elkerülhetetlennek látszik, az AMD egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt a dologgal kapcsolatban. Erre minden bizonnyal csak azért nem került még sor, mert a vállalatnál azt mérlegelik, hogy a régebbi kártyákhoz meddig szükséges kiadni a 32 bites verziót ahhoz, hogy a felhasználók ne legyenek túl mérgesek. Az AMD-re mondjuk eddig sem volt jellemző, hogy a végletekig támogatná a chipjeit, így a töprengés túl sokáig valószínűleg nem fog tartani.