Japán 2020-ban olimpiát fog rendezni, és ehhez kapcsolódóan egy sor nagyon érdekes fejlesztés van éppen megvalósítás alatt. Az új megoldásokban közös, hogy valamennyi az országba látogató embertömeg mindennapjait hivatott megkönnyíteni. Egy részükről mi is beszámoltunk, amikor tavaly látogatást tettünk a tokiói Panasonic Centerben, de természetesen akkor csak a márka saját termékeit ismerhettük meg, amelyek nyilván csak egy szeletét nyújtják az érdekességeknek.
Arról például még nem írtunk, hogy lesz egy olyan rendszer is, amivel a külföldiek egyszerűen ujjlenyomat segítségével vásárolhatnak majd. Ennek a rendszernek a tesztelése a nyáron kezdődik meg, egyelőre elég szűk körben: Atami, Hakone, Kamakura és Yugawara térségében összesen 300 olyan elfogadóhely lesz, ahol az ujjlenyomat is használható lesz a szállodai bejelentkezéshez vagy fizetéshez. A rendszer használatának feltétele, hogy az országba érkezéskor a repülőtéren vagy később a dedikált hitelesítési pontok egyikén regisztrálni kell az ujjlenyomatunkat erre a célra is – ujjlenyomatot egyébként mindenképpen levesznek belépéskor, hiszen ez feltétel ahhoz, hogy Japánba léphessünk.
A fizetéshez használatos rendszer a japán kormány ígérete szerint anonim lesz, így attól nem kell tartani, hogy a vásárlási szokásainkat és a pénztárcánk nagyságát amúgy Google-módra elemezzék és alternatív célokra használják fel. Big data viszont lesz, vagyis a személyes információk kiszűrése után a szerzett tapasztalatokat a rendszer működésének továbbfejlesztéséhez biztosan fogják használni. A tranzakciók hitelesítése token alapú lesz, így elvileg a biztonsággal sem lesznek problémák, de persze az adatvédők sokat csámcsoghatnak majd a dolgon, elvégre itt rossz esetben nem kártyaszámok és némi pénz juthat rossz kezekbe, hanem nagyon érzékeny személyes adatok is. Az ujjlenyomattal működő azonosítás egyébként a kormány reményei szerint éppen ahhoz fog hozzájárulni, hogy a turisták száma újra növekedésnek indul, hiszen még kevesebb lehet a visszaélések száma (nem mintha Japánban akár most is nagyon kellene tartani attól, hogy a látogatókat ezen a téren kellemetlen tapasztalat éri).