- 2016. szeptember 19., 20:59
A mai nappal Magyarországon is elindult a Note 7 csereprogram, úgyhogy akinek ilyen készüléke van, az figyeljen!
Hirdetés

Aki nem egy kő alatt töltötte az elmúlt heteket, az biztos tudja, hogy a Samsung Galaxy Note 7 hiába sikerült kiválóan, egyes példányainak spontán felgyulladó, robbanó akkumulátorainak köszönhetően nemcsak jobbnál jobb mémek létrehozásában működött közre, hanem több milliárdos veszteséget is okozott a koreai vállalatnak. Ettől persze fájjon a Samsung feje, a felhasználóknak inkább az a fontos, hogy az ő egészségük és tulajdonuk ne forogjon veszélyben, úgyhogy számukra a cég egy IMEI-szám ellenőrzőt (annak kiderítésére, hogy értintett-e a telefonjuk) és egy csereprogramot indított, amelynek keretében a veszélyes készülékeket biztonságosra cserélik.

A Samsung a folyamathoz egy külön honlapot készített, ide tehát mindenképpen látogassunk el, ha Note 7-ünk van, vagy ilyen telefont rendeltünk. Itt egyrészt megtaláljuk a csere menetét, lehetőségeinket és például egy telefonszámot is, ahol kérdéseinkre válaszolnak.

Azok a felhasználók, akik kicserélik meglévő Note7 készüléküket, az akkumulátor ikon UX frissítésnek köszönhetően teljesen biztosak lehetnek abban, hogy új készülékük nem érintett az akkumulátor problémában. Minden olyan Note7 eszköz ugyanis, amely értesítési és készenléti üzemmód-felületén, valamint a folyamatosan aktív (Always-On) kijelzőjén zöld színű akkumulátorjelzés jelenik meg, biztonságosan tölthető. Ez a UX frissítés ettől a héttől válik elérhetővé, a pontos időpont a különböző piacokon változó lehet.

Címkék
Hozzászólások