- 2016. november 21., 14:05
A Tesla megmutatta, hogy milyen lesz az, amikor az autók saját magukat vezetik. És részben azt is, mit lát a gép.
Hirdetés

A nyár eleji baleseteket követően a Tesla nagyon ráfeküdt az autonóm irányítás fejlesztésére, és ennek lassan beérik az eredménye. A pontos technológiai megvalósítás mellé ugyanakkor elengedhetetlen az is, hogy a felhasználók is megbízzanak a számítógépben – a Tesla mindent meg is tesz annak érdekében, hogy bebizonyítsa, az önjáró autó ugyanolyan biztonságos, mint az emberek által vezetett járművek. Ezúttal egy video került ki a netre, amelyet nem is akárki, hanem Elon Musk tett közzé; a felvételen az látható, hogy az irányítási rendszer hogyan értelmezi az út során felmerülő akadályokat, táblákat, forgalmi helyzeteket, stb.

A Tesla még októberben jelentette be, hogy a jelenleg még csak béta verzióban futó szoftver végleges változata már nemcsak elméletben, hanem papíron is képes lesz teljesen biztonságosan, a sofőr felügyelete nélkül vezetni a gyár autóit – egyelőre nem biztos, hogy minden modell ingyen és automatikusan megkapja a frissítést, de elméletben a cég összes típusa megtanítható arra, hogy magától közlekedjen. Ahhoz persze, hogy a funkció élesben is működjék, és legálisan használni is lehessen, még pár jogszabályt is módosítani kell, jelenleg ugyanis szinte az USA teljes területén kötelező, hogy beavatkozni képes személy is legyen az autóban.

Címkék