- 2017. április 3., 13:01
A Samsung legalább el is ismeri ezt; a kérdés csak az, hogy akkor miért építette be a vállalat ezt az opciót.
Hirdetés

A Samsung Galaxy S8 és S8+ bemutatását követően most az alaposabb tesztek következnek. A telefonról egyelőre nagyon kedvező kép alakult ki, a szakma álláspontja szerint a mobilok simán feledtetni tudják majd a Note 7 botrányt. Viszont az is látszik, hogy a Samsung új csúcsmodelljei sem lettek hibátlanok. Az ujjlenyomat-olvasó hátlapra való költöztetéséről már írtunk, és kitértünk arra is, hogy a kényelmetlenséget a Samsung úgy szeretné kompenzálni, hogy az ujjlenyomat-olvasó helyett/mellett íriszszkennert és arcfelismerést is használhatunk a belépéshez. Ezeket a funkciókat ki is próbáltuk, és arra a megállapításra jutottunk, hogy az arcfelismerés gyors – sebessége még az ujjlenyomat-olvasó sebességével is felveszi a versenyt.

Azóta kiderült viszont az is, hogy a sebesség nem minden: ezzel a technológiával már korábban is voltak biztonsági problémák, és úgy látszik, hogy ezeken a Samsungnak sem sikerült felülkerekednie. A helyzet ugyanis az, hogy a készüléket egy egyszerű fotóval simán át lehet verni. Persze ez inkább akkor probléma, ha célzott készüléklopásról van szó, egy simán csak elveszített készüléket ezzel együtt is megvédhet a technológia, az viszont látszik, hogy aki biztosra akar menni, annak inkább az íriszszkennert vagy továbbra is az ujjlenyomat-olvasót kell használnia.

A Samsung elismerte, hogy az arcfelismerés egyszerűen megkerülhető, a cég hivatalos álláspontja szerint ez csak egy kényelmi funkció, amely nem nyújt egy, az ujjlenyomat-olvasókéval azonos védelmi szintet.

Címkék
Hozzászólások