Az iPhone 7s, 7s plus és 8 megjelenéséig még mindig majdnem fél év van hátra, mégis sorra záporoznak az információk az Apple új csúcskészülékeivel kapcsolatban. Ha igazak a pletykák, akkor rendhagyó módon három telefon jelenik majd meg, közöttük természetesen az iPhone 8 lesz a király. Az már korábban kiderült, hogy a telefonban lesz arcfelismerés, és azt is lehetett tudni, hogy ehhez nemcsak a telefon feloldását lehet majd kötni, hanem szolgáltatásokat is lehet vele zárolni. A Samsung Galaxy S8-ba is került arcfelismerés funkció, azonban gyorsan, napokon belül kiderült, hogy a koreai gyártó megoldása nem túl biztonságos. egy fotóval át lehet verni. Az Apple telefonjával viszont más lehet a helyzet, mivel a benne lévő előlapi kamera 3D-s arcfelismerésre lesz képes, ami elvileg pontosan az ilyen trükkök ellen nyújt védelmet.
Emellett pletykálják azt is, hogy az Apple meg fogja tudni csinálni azt, ami a Samsungnak idő hiányában az S8-nál nem jött össze: az iPhone 8-ban az ujjlenyomat-olvasó a kijelző alatt lesz. Eredetileg a Samsung is ilyen megoldásban gondolkodott az S8-nál, de a szenzor nem volt elég megbízható, ezért végül elvetették; viszont a szeptember környékén érkező Note 8-ban már a koreai vállalat is szinte biztosan a kijelző alá rejtett szenzort fog alkalmazni.