Az Apple év végén érkező, évfordulós mobiljáról már sok információ kiderült, többek között az is, hogy a telefonba az Apple története során először, OLED-kijelző kerül majd. A telefonról képek eddig nem nagyon voltak, az Engadget most viszont megszerezte az a CAD fájlt, amelyet – állítólag – a tervezéshez használtak. A lap gyorsan készített is pár renderelt képet, amelyek nagyon valódinak tűnnek.
A képek alapján úgy tűnik, hogy az Apple a hátlaphoz is üveget fog használni, a dupla optikás kamera pedig továbbra is ki fog lógni a hátlap síkjából. Az üvegnek érdekes üzenete lehet: az Apple nem igazán szereti használni, mivel a korábbi modelleknél elég gyakran betört, viszont vannak olyan technológiák, amelyek a fém hátlappal egyszerűen nem működnek. Ilyen például a vezeték nélküli töltés, ami a Samsung Galaxy S6-ban, az S7-ben és az S8-ban is benne van, az Apple viszont még adós vele. Ez egy olyan kényelmi funkció, aminek sokan örülnének – és valószínűleg az Apple-nek sem lenne rossz a bevezetése, mert sok kiegészítőt adnának el az új iPhone-okhoz. Az Engadget a vezeték nélküli töltés beépítésére más, titkos információk alapján is következtet.
A lapnak van képe az előlapról is, amelyen látszik, hogy az előlapon két kamera van – erre minden bizonnyal nem a szelfik miatt van szükség, hanem a 3D arcfelismerés működéséhez kell a dupla optika. Az Apple a kép alapján az előlapon tartja az ujjlenyomat-olvasót is, az viszont még nem tiszta, hogy a szenzor a kijelző alatt vagy a „kijelzőben” kap helyet.