- 2017. május 29., 11:20
A tajvani gyártó brutális masinájáról már írtunk, de a méretosztályban van kedvezőbb árú ajánlata is.
Hirdetés

Aki nem tud vagy nem akar 4-500 ezer forintot kiadni egy csúcsgépre, annak az ASUS a VivoBook S szériát vagy a VivoBook Pro N580-at ajánlja. A gépek induló ára 500 illetve 800 dollár lesz, persze ezért cserébe jóval szerényebb konfigurációt kapunk, mint mondjuk a ZenBook Pro esetében – az S15-nél például Core i3-as processzort és csak 4 GB RAM-ot.

A VivoBook Pro N580-nál valószínűleg Core i5 lesz az alap, de ezt az ASUS nem erősítette meg egyértelműen. Természetesen lehetőség van arra, hogy erősebb processzort kérjünk, a csúcsot pedig a négymagos Core i7-7700HQ jelenti, mindkét szériánál. A processzor mellé dedikált GPU jár, NVIDIA GTX 960 vagy 1050. A RAM legfeljebb 16 GB lehet, az SSD kapacitásának maximuma pedig 1 TB.

A gépek magukon hordozzák a ZenBook stílusjegyeket, ami azt is jelenti, hogy minőségi anyagból, alumíniumból készítette őket az ASUS. A VivoBook S szériából készül egy 14 colos verzió is, ez viszont már talán túlságosan is jóárasított lesz, mert az ASUS a másik két gépen lévő ujjlenyomat-olvasót is lespórolta róla, így a Windows Hello például nem működik vele. A gépekben az viszont közös, hogy a vékony, 7 mm-es kávának köszönhetően a gépház egy mérettel kisebb, mint ahogyan arra a kijelző alapján következtetni lehetne.

Címkék