- 2017. május 30., 16:00
Az NVIDIA Max-Q-nak hála a játékosoknak szánt notebookok is összemennek. Az ASUS meg is mutatta, mennyire.
Hirdetés

Tegnap már jeleztük, hogy az ASUS nem lőtte el az összes puskaport, hiszen a ROG sajtóeseményt csak a Computex első napján tartotta meg a tajvani vállalat. Az este sztárja a Zephyrus nevű notebook volt, és úgy látszik, hogy az ASUS-nál ezúttal nagyon arra mentek rá a mérnökök, hogy minél inkább összenyomják a masinát (emlékezzünk csak a tegnap bemutatott notebookokra), mivel kategóriájában a Zephyrus is a legvékonyabb, a maga 16,9 mm-es vastagságával.

A gépben a délelőtt folyamán már bemutatott NVIDIA Max-Q dizájnnal rendelkező GeForce GTX 1080-as GPU teljesít szolgálatot, hogy a masinát egyetlen egy játék se tudja megizzasztani. Az erős GPU mellé természetesen bivalyerős processzor is jár, az ASUS az Intel négymagos Core i7-7700HQ-ját választotta, és memóriából is rengeteget, 24 GB-ot kapunk. A dedikált GPU és a Max-Q miatt a gépházat belül rendesen át kellett tervezni (főleg az új hűtési rendszer miatt), valószínűleg ezért került a tapipad oldalra, a billetnyűzet pedig teljesen a gép „alsó” részére. A gombokkal kapcsolatban azt mindenképpen érdemes még megemlíteni, hogy a leütési út nem túl nagy, és a billentyűk nincsenek is túl keményre hangolva. Viszont háttérvilágítás is tartozik hozzájuk, ami akár a teljes klaviatúrát megvilágíthatja, de kérhetjük azt is, hogy csak a játékoknál fontos gombokat (pl. WASD) mutassa a gép a sötétben.

A kijelző természetesen nagy, 15,6 colos, felbontása viszont csak Full HD – nem mintha ez a játékokhoz kevés lenne, és így legalább abban is biztosak lehetünk, hogy a GPU tényleg minden körülmények között megbirkózik a feladattal. És egy játékgépnél az G-Sync támogatás sem hiányozhat! Akkuban persze gyenge a Zephyrus; nem mintha az 50 Wh-s áramforrás kicsi lenne, de ha megizzasztjuk, akkor a processzor és a GPU is rengeteg fogyaszt, így nagyjából másfél órás rendelkezésre állást várhatunk. A konnektortól túl messzire tehát nem mehetünk el, ha viszont cipelni kell a gépet, akkor az nem lesz túl nagy feladat, mivel a masina tömege mindössze 2,2 kg, ami a kategóriában elég alacsonynak számít.

A gép áráról és elérhetőségéről egyelőre nem tudunk meg sokat, az ASUS a megjelenéssel kapcsolatos információkat a közeljövőben fogja nyilvánosságra hozni.

Címkék