Több más lap mellett a Financial Times szellőztette meg, hogy az Euórpai Unió megint hatalmas bírságot készül kivetni a Google-re, mégpedig azért, mert egy most befejeződött vizsgálat szerint a vállalat visszaélt erőfölényével az androidos piacon. A Google tavaly 2,4 millárd eurós bírságot kapott a keresőjével kapcsolatban (szintén erőfölénnyel való visszaélés miatt), az FT forrásai szerint pedig a mostani bírság még ennél is nagyobb összegű lehet.
Az Európai Unió az évek óta húzódó ügyben azt kifogásolhatja, hogy a Google csak akkor engedi a készülékgyártóknak az Android saját alkalmazásboltjának, a Play Store-nak a telepítését, ha a mobilon a Google saját keresője az alapértelmezett, valamint a vállalat (meghatározott) saját alkalmazása is telepítve vannak. Habár maga az Android nyílt platform, amelyet mindenki kedvére használhat és módosíthat is, a mobilokon megszokott alkalmazások már nem azok; a Google pedig, a felhasználói élményre hivatkozva, csak akkor ad engedélyt a telepítésükre, ha a gyártók néhány szabályt betartanak. Az EU azt vizsgálta tehát, hogy ezek a szabályok racionális szabályok-e, vagy olyanok, amelyeket a Google azért hozott, hogy versenytársait kedvezőtlenebb helyzetbe hozza. Az ügy kicsit hasonlít arra, mint amikor a Microsoftot azért támadták, mert a Windowsban eleve van böngésző.
Való igaz, hogy a Google olyan kikötéseket is alkalmaz, amelyek nem indokolhatóak: a Chrome böngésző és a Google Kereső telepítésének kötelező jellege még csak-csak elmegy, azt viszont nehéz kimagyarázni, hogy a Google Play telepítésének feltétele az is, hogy az adott gyártó egyáltalán ne áruljon olyan készüléket, amelyen nem gyári, hanem valamilyen módosított Android fut. Az EU szerint a kereső telepítését a Google nem technikai szempontok alapján írja elő, hanem azért, mert így rengeteg bevétele származik, a konkurens rendszerek kizárása pedig gátolja a fejlesztéseket. A Google korábban kiadott közleménye tagadja a vádakat, a megkötések a cég szerint a kiváló felhasználói élmény biztosítását szolgálják.
Ha az Európai Bizottság közzé teszi a jelentést, a fejleményekről természetesen mi is be fogunk számolni.