- 2018. december 19., 10:00
Az év elején már láttuk és be is mutattuk a prototípust; akkor még úgy volt, hogy „igazi” készülékre éveket kell várni.

Az LG Display mindig sok érdekességet mutat a CES-en; idén januárban a legmeghökkentőbb újdonság talán az a tévé volt, amely használaton kívül szépen feltekerte magát és békésen elfért egy hosszúkás dobozban. A kijelzőről tavaly azt írtuk, hogy még legalább 2-3 évnyi fejlesztés szükséges ahhoz, hogy piacérett termék váljék belőle – nos úgy tűnik, hogy az LG Displaynél kicsit belehúztak a mérnökök, mert a panelre alapozva állítólag már jövőre érkezik az első kereskedelmi forgalomban is kapható termék. És ha ez így van, akkor joggal számíthatunk arra, hogy a CES-en meg is nézhetjük majd, hogy milyen végleges dizájnra lehet számítani!

A panel természetesen OLED, felbontása 4K, mérete pedig 65 col. Az továbbra is érdekes kérdés, hogy van-e létjogosultsága egy ilyen terméknek – hogy trendi, az persze kétségtelen. Tény ugyanakkor, hogy a koncepció mögött elképzelés is van, mégpedig az, hogy amikor nem 16:9-es filmet nézünk, hanem 21:9-es képarányú a mozi, akkor a panel összébb húzza magát, hogy ne kelljen a fekete csíkokat nézni. Illetve a kijelző képkeretként vagy információs kijelzőként is használható, ilyenkor pedig egészen vékony csík látszik csak belőle. Mindez ugyanakkor a technológiából adódóan fontos kérdéseket is felvet: a feltekerhető dizájnból következik, hogy a panel felső része sokkal többet lesz használva, vagyis a pixelek nem egyenletesen veszítenek majd fényerejükből az idő múlásával, ami hosszú távon problémás lehet.

Az LG Display tavaly azt mondta egyébként, hogy a panelt nemcsak az anyavállalat használhatja majd, hanem – a kijelzőt mozgató mechanikával együtt – bárki megvásárolhatja. Mi azért arra számítunk, hogy első körben csak LG logós tévében láthatjuk viszont a feltekerhető panelt.

Címkék

Ezek is érdekelhetnek

2010. október 15., 18:00
2012. július 18., 12:00
2011. augusztus 31., 15:00
Hozzászólások