- 2019. április 12., 10:00
A vállalat bemutatta a Snapdragon 730 illetve 665 jelzésű lapkákat, amelyeket a középkategóriába szán.
Hirdetés

A Snapdragon730 a 710-es chip utódja; nyolc maggal rendelkezik, valamennyi Kryo 470-es alapokon nyugszik. A magok közül kettő teljesítményorientált, hat pedig inkább az alacsony fogasztást helyezi előtérbe – a magok legnagyobb órajele 2,2 illetve 1,8 GHz lehet. A Qualcomm saját mérései szerint a chip 35 százalékkal gyorsabb, mint elődje volt. Nemcsak a CPU-t cserélték le a mérnökök természetesen, hanem új a GPU is (Adreno 618), valamint fejlődött a mesterséges intelligenciáért felelős NPU is, amely a 855-ös chip e téren lévő képességeiből többet is megkapott. A lapka legfeljebb 8 GB RAM-ot és 48 MP-es kamerákat támogat, videóknál pedig képes akár 4K-s és akár 960 fps-es rögzítésre is. A chip 8 nm-es csíkszélességgel készül, és létezik belőle egy G-s változat is, amely a sima verzióhoz képest 15 százalékkal nagyobb grafikus teljesítményt nyújt.

A Snapdragon 665-ös chip a 660-ast váltja, itt a verziószámból adódóan is kevesebb az előrelépés az elődhöz képest: maradt például a Kryo 260-as alapú, nyolcmagos felépítés, az órajel pedig 2 GHz-re csökkent. A grafikus chip viszont előrelépést jelent, az Adreno 610 jóval gyorsabb, mint a korábbi változatban szolgálatot teljesítő Adrena 512-es egység. A chip kiadását viszont leginkább a mesterséges intelligencia feladatokhoz szükséges NPU fejlődése indokolta, amely kétszer akkora teljesítményre képes, mint a 660-asban lévő egység. A rendszerchip 8 GB RAM-ot és ugyanúgy legfeljebb 48 MP-ses kamerát kezel, és képes arra is, hogy videókat (30 fps-sel) 4K felbontás mellett rögzítsen.

A chipek sorozatgyártása hamarosan kezdődik, a Qualcomm a tervek szerint ősszel kezdi meg a szállításokat.

Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. október 15., 12:00