A notebookok többsége műanyagból vagy valamilyen fémötvözetből készül, mivel ezek az anyagok tartósak és könnyűek is egyszerre. A gyártók azonban néha bedobnak egy-egy meglepő ötletet is a kalapba – a HP-tól pedig nem is áll messze az efféle kísérletezés, hiszen az amerikai gyártó tavaly már villantott egyet a bőrborítású Folióval. Most az Envy széria került sorra, amelynek tagjainak készülékháza részben fából készülhet majd. Egészen pontosan a csuklótámasz, a tapipad és az ujjlenyomat-olvasó kapja meg ezt a borítást.
A HP egyelőre csak bejelentette, hogy lesz ilyen opció; az Envy 13, 17, x360 13 és x360 15 gépek esetében lehet majd fa csuklótámaszt választani. Az opció azonban csak hónapokkal később, valamikor az ősz folyamán lesz valóban elérhető, tehát akár az is lehet, hogy a premier az év utolsó negyedére csúszik. Ebből adódóan nem meglepő, hogy a HP mondott árat sem a különleges borításra.
A HP a gépek konfigurációját sem említette, valószínűleg azért, mert a tervek szerint az nem fog változni csak akkor, ha az Intel és az AMD most bejelentett processzorai is elérhetővé válnak.