- 2019. május 30., 15:00
Igazából nem maga a NAS, hanem a rajta lévő képek, zenék és videók lesznek az eddiginél is könnyebben megnézhetők.

A QNAP NAS-ok nemcsak a hardver miatt népszerűek, hanem azért is, mert a gyártó operációs rendszere, a QTS rengeteget tud – készült hozzá például egy sor olyan alkalmazás, amivel a multimédiás tartalmakat telefonon és tableten távolról is pillanatok alatt elérhetjük. A képeket, zenéket és videókat emellett tévén is meg lehetett nézni, mégpedig a DLNA/UPnP technológia segítségével, amely elsősorban a multimédiás fájlok megosztását könnyíti meg az eszközök kötött.

A tévék beépített kezelőfelülete azonban a legtöbbször nem túl jól kezelhető, ezért a Qnap úgy döntött, hogy az alkalmazásaival nyit a tévék felé is: a vállalat elkészítette a Qmedia appot, amely Apple TV, Roku és Amazon Fire TV és Android TV platformokra érhető el, de később lesz belőle olyan változat is, amelyik Samsung és LG tévéken használható.



A szoftver lényege az, hogy a NAS-on lévő multimédiás fájlokat különösebb konfiguráció nélkül, egy átlátható kezelőfelület segítségével érhessük el, lényegében a mobilokon is elérhető appok tudását kapjuk meg egybegyúrva, távirányítós navigálásra optimalizálva. A szoftver bal oldali menüjével választhatjuk ki a tartalomtípust, a nagyobb felületet pedig a fotók (vagy zenék, videók) foglalják el. A QNAP szoftvere a vállalat összes készülékével kompatibilis, de egyes típusoknál használat előtt a NAS firmware-ét frissíteni kell. A Qmedia nagy előnye a DLNA/UPnP megoldással szemben, hogy távoli elérést is biztosít, vagyis a NAS-on lévő fotókat akár a család távolabb élő tagjai is megnézhetik a tévén innentől.

Címkék
Hozzászólások