Már a tavalyi év vége előtt kiderült, hogy a Huawei teljesen függetlenedni fog Amerikától, ha záros határidőn belül nem oldódik meg az a helyzet, amibe az USA és Kína között zajló kereskedelmi háború miatt került. Ebben a folyamatban a vállalat előtt tornyosuló legnagyobb akadály nem a hardver kérdése, hanem a szoftver: kell egy (jó) operációs rendszer, másrészt pedig szükség van alkalmazásokra és szolgáltatásokra.
Azt már tudjuk, hogy az OS megvan és az alkalmazásbolt kínálata is bővülni fog. A kapcsolódó szolgáltatások kérdése azonban még mindig nyitott – a Huawei egy szálat azonban most elvarrt. A kínai gyártó ugyanis megállapodást kötött a TomTommal, ezzel pedig a globális piacon is fog tudni használható térkép- és navigációs szolgáltatást valamint forgalmi információkat is biztosítani felhasználóinak. A TomTom egyébként csak háttérszolgáltató lesz, a Huawei saját alkalmazásokat fejleszt ki a tervek szerint. Az Apple már bebizonyította, hogy van élet a Google Térkép nélkül is; a váltás tehát könnyen sikeres lehet a Huawei számára is.
A kínai cég ezzel az ügylettel valószínűleg az USA-nak és a Google-nek is üzent: előbbinek azt, hogy nem fél a tiltástól, utóbbinak pedig azt, hogy nem ártana még egy kicsit lobbizni a kormánynál a tilitás feloldása érdekében.
A Huawei egyébként pontosan tudja, hogyan működik a Google nélküli élet, hiszen a kínai piacon a keresőóriás szolgáltatásai eleve nem működnek. Csakhogy a kínai piacra kifejlesztett alternatív megoldások a világ többi részén nem rúghatnak labdába, ezért kellenek olyan szolgáltatások – többek kötött – a Google Térkép helyett, amelyek globálisan is jól használhatók.