A múlt héten írtunk arról, hogy a Huawei semmiképpen sem szeretné rábízni magát Amerikára a jövőben, tehát a Google szolgáltatásainak a vállalat valószínűleg akkor is búcsút int, ha varázsütésre megoldódik a helyzete. Amint az ismert, tavaly március óta tiltólistán szerepel a vállalat, ezért amerikai gyártók nem kereskedhetnek vele – csak akkor, ha erre a Fehér Ház külön engedélyt ad. Szakértők szerint Amerika egyszerűen csak ütőkártyaként próbálta meg használni a Huaweit, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háborúhoz kapcsolódó tárgyalások során kedvezőbb pozícióba kerülhessen. De a dolog a jelek szerint csúnyán vissza fog ütni.
Betelt ugyanis a pohár, és ha már megy, a Huawei visz magával még pár gyártót: a vállalat a Xiaomi, az Oppo és a Vivo telefonok gyártóival együtt megalapította a Global Developer Services Alliance (GDSA) nevű szövetséget. A szervezet egyértelmű célja az, hogy alternatívát állítson a Google Play Store-nak. Vagyis a cél az, hogy legyen egy olyan rendszer, amely minden téren felveszi a versenyt a Google szolgáltatásaival. Ne mintha kétséges lett volna, hogy a Huawei egyedül is jól ki tud jönni a dologból, azonban a fenti hármas támogatásával nagyon jó helyzetbe is kerülhet. A Statista elemzése szerint ugyanis a négy kínai gyártó együtt bőven viszi a piac 35-37 százalékát, míg a Samsung és az Apple piaci részesedése 20% körül alakul. Tehát szó nincs arról, hogy lesz egy ellenpont elhanyagolható mérettel és alacsony támogatottsággal; lesz egy ellenpont, ami két éven belül nagyon erős kihívó lesz.
A Google vétlen a helyzetben, az amerikai kormány viszont a jelek szerint elég nagy bakot lőtt… És innen már aligha van visszaút.