Skip to main content

Technológiák, melyek fellendítik a pókeripart

FacebookFacebookFacebookFacebook
A póker, mint kártyajáték az egyik legnépszerűbb a világon, történelme mai napig vita tárgya.
Hirdetés

A póker neve francia eredetű, ám ez sem teljesen biztos, hiszen régebben a pókert mindenhol más néven játszották. A rendkívül összetett kártyajáték számos különböző szabállyal rendelkezik, azonban a teljes 52 lapos franciakártyás játékot játszák a legtöbben. Érdekes tudnivaló, hogy a francia kártyát először az angolok használták, majd csak ezután jutott el a világ számos különböző pontjaira.

A népszerű kártyajáték hamar az egyik legelterjedtebb szerencsejáték forma lett a világon. Az emberek a történelem során sem különböztek a mai emberektől, hiszen már akkor is szerettek az emberek társasági életet élni. Az 1800-as évek során a szerencsejátékozás egyfajta kulturális összejövetelnek számított, így még olyanok is jártak kaszinózni, akik csak szurkoltak, vagy követték a játszmákat. Ez a világ számos pontján így zajlott, valamint a poker Magyarország szerencsejátékosaihoz is hamar eljutott. Azóta a profik nevei között számos magyar név is felbukkan, például Traply Péter, Tóth Richárd, Kaló Dénes, vagy az első magyar WSOP főverseny döntőse, Koroknai András.

A póker nem feltétlenül tartozik a könnyen játszható szerencsejátékok közé, ám számos híres pókerjátékosnak sikerült profi szinten elsajátítani, ezáltal pedig világhírűvé válni:
● Dan Harrington
● Phil Ivey
● Jonathan Duhamel
● Liam Flood
● Doyle Brunson
● Ed Miller
● Jamie Gold
● Ian Frazer
● Phil Hellmuth

Technológiák, melyek modernizálják és segítik a pókeripart

Az idő haladtával, valamint az internet megjelenésével a szerencsejátékok is modernizálódtak. A fejlődő technikáknak köszönhetően most már a lakásból sem kell kilépnünk ahhoz, hogy izgalmas kártya partikat lehessen végig játszani, akár a barátainkkal, vagy idegenekkel, vagy fogadásokat kössünk meg online. A virtuális kaszinók megjelenésével egyre jobb játékélményt kínálnak a szerencsejátékosoknak, elérhetővé téve a virtuális pókerversenyeket, valamint a versenyek akár ingyenes közvetítéseit is.

A folyamatos frissítéseknek, és fejlesztéseknek köszönhetően az online pókerjátékosok egyre jobb minőségű póker játékokkal játszhatnak. Habár sok pókerező a klasszikus pókert szereti, ezért jobban preferálja a hagyományos, személyes pókerezést, a virtuális szerencsejátékok ezen a téren lassan átveszik a hatalmat, és egyre többen érdeklődnek az iránt, hogy a virtuális valóság hogyan találkozik a pókerrel.
A továbbfejlesztett, modern szoftvereknek köszönhetően maguk a játékmenetek is felgyorsultak, hiszen online pókerezés közben (amennyiben nem élő partikat játszunk) általában robotokkal játszunk, vagy robotok osztanak nekünk. Az élő közvetítések, valamint élő kaszinózás a hagyományoshoz hasonló pókerélményben részesít minket, azonban mégis sokban különbözik. Azok a bónuszok például, amiket az internetes kaszinózás alkalmával összegyűjtünk, sokkal hasznosabbnak bizonyulnak, ráadásul olyan promóciókkal lehet találkozni, amikkel személyes kaszinózás során nem igazán.

Habár találkozni néhány negatív hatásával is ezeknek a játékoknak, az biztos, hogy az online pókerezés megjelenésével szinte mindenki lehetőséget kapott arra, hogy kipróbálja szerencséjét, vagy tudását, hiszen az internet létrejöttével mindenki számára elérhetővé vált a pókerezés, legyen az illető bárhol a világban. Ezenkívül a modernizációnak köszönhetően a világ bármely pontjáról lehetőségünk nyílik követni az eseményeket, hiszen számos híroldal foglalkozik azzal, hogy mik zajlanak jelenleg a póker világában.

Biztonság

Az egyre modernebb technológiáknak köszönhetően az online pókerezés is folyamatosan fejlődik, ebbe beleértve a biztonság szerepét is. Sokan még most is bizonytalanok bizonyos oldalak működésével kapcsolatban, és sok ember számára idegen érzést kelt, ha meg kell adniuk bármilyen személyes adatot. A modern védelmi rendszereknek köszönhetően szerencsére ez a veszély egyre kevésbé fenyeget. Ma már olyan csúcstechnológiás védelmi rendszereket használnak, melyek segítségével könnyen ki lehet szűrni a csalásokat, pénzmosást, stb. A legjobb példa erre az, hogy a legtöbb engedéllyel rendelkező szolgáltató kötelezővé teszi a személyazonosság igazolását, amikor regisztrálni szeretnénk. Ezzel a lépéssel kiszűrhetőek a csalók, valamint a felhasználót is biztosítja arról, hogy személyes adatai nem fognak rossz kezekbe kerülni.

Emellett még sok más protokollon kell végigmennie a szolgáltatóknak. Ahhoz, hogy egy szolgáltató működhessen, a kötelező engedélyeken kívül a szolgáltató folyamatos ellenőrzés alatt áll, annak érdekében, hogy a maximális biztonság garantálva legyen.

Változatosság

Mind a pókerezés tudománya, mind pedig az informatikai világ egyre jobban fejlődik. A fejlődés azzal is jár, hogy a változatos játékok rohamos tempóban újulnak meg, egyre nagyobb kínálatot elérhetővé téve a pókerezés szerelmeseinek. Ez azt jelenti, hogy szerencsére mindenki megtalálja a saját ízlésének megfelelő póker játékot, legyen szó akár a klasszikus Texas Hold’em-ről, a hagyományos asztali pókerről, vagy az új fajta játékokról. A modernebb játékok közül már téma szerint is lehet válogatni, számos helyen elérhetőek például akció, kaland, vagy akár fantasy témájú póker játékok is. Megszámlálhatatlan mennyiségű ingyenes játékkal is játszhatunk, vagy a kaszinók oldalán akár demó módban is. A demó mód tökéletes arra, hogy mielőtt valódi pénzben játszanánk, azelőtt lehessen alkalmunk gyakorolni. A fizetős, valódi pénzes póker játékok értelemszerűen izgalmasabbak, azonban ezeket a játékokat természetesen bizonyos kereteken belül szabad játszani.

Összefoglalás

Az egyre bővülő, változatos játék kínálatnak köszönhetően mára már emberek milliói választják a pókert, mint hobbit. Van, aki valóban csak azért pókerezik, hogy eltöltse a szabadidejét, ám sokan vannak olyanok is, akik már profi szinten űzik a pókerezés tudományát. Az biztos, hogy a póker világa számos szórakozási lehetőséget rejt magában, a modernizáció adta lehetőségek pedig egyre izgalmasabbá teszik a szerencsejátékozást.

Címkék