- 2011. október 13., 08:00
A Nissan Test Drive Arenában jártunk, ahol kipróbáltuk a gyártó intelligens balesetmegelőző rendszereit.
Hirdetés

Az informatikai rendszerek egyre kompaktabb méretben képesek egyre gyorsabb számításokra, és a hozzájuk kapcsolódó szoftveres algoritmusok is egyre kifinomultabbak. Noha jelen pillanatban a mesterséges intelligencia megalkotásától még nagyon messze vagyunk, egy-egy célfeladatra már most is kiváló pontosságú gépesített rendszerek építhetők. A repülőgépiparban az automatizmus már évtizedekkel ezelőtt betört, a modern repülőgépek a fedélzeti számítógép (FMC) segítségével képesek mindenféle beavatkozás nélkül navigálni, sőt, akár a leszállást is végrehajtani, az autóiparban azonban egyelőre nagyon kevés olyan terület van, ahol a számítógép az ember segítségére siet. Illetve ez így nem teljesen pontos, mert az ABS, a kipörgésgátló, a tolatóradar vagy akár a kanyarfényszórók is az intelligens rendszerek kategóriájába sorolhatók, azonban ezek működésére vezetés közben, legalábbis, ha jól végzik dolgukat, nemigen figyelünk fel. Ami közös ezekben a rendszerekben, az az, hogy jól definiálható séma alapján működnek – ha nem forog a kerék, csökkentsük a fékerőt, ha valami közel van, sípoljunk, stb. Nincs szükség arra, hogy a gép vizuális adatok alapján értelmezze a környezetet, a vezetési helyzetet.

A technológia azonban már kezd arra a szintre eljutni, amikor a számítógép képes képek alapján történő elemzésekre – a sávelhagyást figyelő rendszerek is így működnek, ezek pedig már több kapható gépkocsiban is megtalálhatók.

A nagyobb autógyártók azonban nem álltak meg itt, a háttérben évek óta folyamatosan fejlesztik intelligens aktív biztonsági rendszereiket, amelyek, ahogyan látni fogjuk, akár egészen komplex elemzésre is képesek. A Nissan fejlesztéseit a Kawasaki mellett lévő Test Drive Arenában próbáltuk ki.

A fejlesztések célja

Mint minden biztonsági rendszer esetében, a Nissan rendszereinek kifejlesztésekor is a legfontosabb cél az, hogy a személyi sérüléseket a gyártó kiküszöbölje. A gyártó saját felmérései alapján 1995-ben 10 ezer Nissan autót érintő balesetre 15,3 súlyos és halálos sérülés jutott (Japánban). Az intelligens rendszerek kifejlesztése nagyjából ekkor kezdődött, a kitűzött cél pedig az volt, hogy ez a szám 2015-re a felére csökkenjen, később pedig gyakorlatilag 0-ra. A 2015-ös célt már most sikerült elérnie a gyártónak a passzív (a baleseteknél az ütközés energiáját elnyelő/csökkentő) illetve a bevezetőben említett „primitív” aktív biztonsági rendszerek segítségével. Ahhoz azonban, hogy a súlyos sérüléssel járó balesetek számát 0-ra lehessen csökkenteni, új megközelítésre, új intelligens rendszerekre volt szükség. Olyanokra, amelyek a forgalmi helyzet értelmezésére is képesek, hogy ennek alapján figyelmeztetéseket küldjenek a vezető részére, vagy akár be is avatkozhassanak, ha arra szükség van.

Egy minden helyzetet figyelő „vaktában tüzelő” rendszer kiépítése helyett a Nissan megnézte, hogy a statisztikák alapján melyek azok a forgalmi helyzetek, amelyek a leginkább balesetveszélyesek, és ez alapján fogott bele a fejlesztésekbe. 2007-ben debütált a távolságfigyelő rendszer, 2008-ban a sávelhagyásra figyelmeztető automatika, 2010-től pedig holttérfigyelőt is kérhetünk egyes modellekbe.

A tolatásnál az átsétáló gyalogost figyelő rendszer idén debütál, jövőre érkezik a parkolóból kiállásnál a forgalomra figyelmeztető elektronika, 2013-ban pedig már azt is tudni fogja az autó, ha parkolni szeretnénk. Az intelligens rendszerek fejlesztésénél (a pontosság és megbízhatóság mellett) alapelv, hogy az egyes szituációkat az autó felhasználói beavatkozás nélkül tudja értelmezni.

Szemet az autóra – holttér-, sávelhagyás- és gyalogosérzékelés

A Nissan a 2012-es modellekben már opcióként kínálja majd az intelligens hátsó kamera csomagot, amely az eddig csak a tolatáshoz használt kamera képe alapján értékeli a forgalmi helyzetet. A rendszer érdekes eleme a sávelhagyásra való figyelmeztetés, amely önmagában nem újdonság, viszont a Nissan eddig első kamerával oldotta meg ezt. A Nissan jövőre a holttér figyelését is a hátsó kamerára bízza, illetve az autó hátsó szeme akkor is figyelmeztet majd, ha tolatásnál valaki belép oldalról az autó mögé.

Természetesen az első kamera sem fog eltűnni, a Nissan új funkciókat valósít meg segítségével, de azok már csak egy évvel később, 2013-ban érkezhetnek. Ezek közül a legérdekesebb az, amelyik a lelépő gyalogosokra figyelmeztet, sokkal gyorsabban, mint azt a vezető észrevehetné.




A rendszer pontossága állítólag nagyon jó, és a tesztkörnyezetben tényleg jól is működött a dolog (Japánban fordított a közlekedés, ezért balról érkezik a tesztbábu), de természetesen kíváncsiak voltunk arra, hogy valódi forgalomban mennyire használható a rendszer; a mérnökök még dolgoznak a pontosításon, ezért is várható csak 2013-ban megjelenése, de téves riasztás ugyanakkor más most sem fordul elő. Ami nagyon érdekes, az az, hogy a Nissan tervezőcsapatának a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a Japán forgalmi környezetre optimalizált algoritmust hogyan lehet átírni más országok környezetére.

Mi történik kettővel előttünk?

Veszélyes helyzet, ha egy nagyméretű autó megy előttünk, mert legyen szó teherautóról, furgonról vagy akár terepjáróról, ezek a járművek szinte biztos, hogy teljes takarásban tartják azt, ami előttük történik; ha az ő előttük haladó jármű például megáll, kikerüli, azonban mi nem látunk ebből előre semmit, és amikor már észleljük az álló (vagy nagyon lassú járművet), lehet, hogy késő.

A Nissan prediktív ütközésmegelőző rendszere éppen az ilyen esetekben lehet hasznos. Az autó elejébe épített ultrahangos érzékelő akár az előttünk haladó húsz autó sebességének és sebességváltozásának követésére is képes, a Nissan mérnökei azonban a baleseteket vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy elég, ha kettővel előre „lát” a sofőr.

A prediktív rendszer sem az autó sebességét sem az irányát nem változtatja meg, ha azt érzékeli, hogy kettővel előttünk hirtelen csökken a jármű sebessége, a legjobb döntés kiválasztását az autó vezetőjére hagyja; azonban jó előre figyelmeztet, hangjelzéssel, fénnyel és az autó övének ritmusos megszorításával. A normál követési távolságot betartva a rendszer időben szól ahhoz, hogy biztonságosan meg tudjunk állni.

Melyik is a fékpedál? Mindegy!

Japánban évente 7 ezer balesetben 10 ezren halnak meg azért, mert a fékpedál helyett a gázpedálra lép rá a vezető parkolás közben. Egy ilyen szituációt elektronikus rendszerek segítségével, automatikusan nagyon nehéz megelőzni, hiszen az autó számítógépes rendszerének biztonságosan el kell tudni döntenie, hogy mikor akarunk parkolni. A Nissan a világon elsőként mutatott be olyan rendszert, amely ezeket az eseteket küszöböli ki, és az ígéretek szerint 2013-tól a csúcskategóriás autókba ezt is lehet majd rendelni.

A rendszer kettős: egyrészt kamera segítségével elemzi az autó környezetét és a felfestésekből kitalálja, hogy parkolni szeretnénk-e vagy sem, másrészt ultrahangos távolságmérővel vizsgálja az autó előtti akadályokat. Amennyiben az autó úgy érzékeli, hogy parkolunk, leszabályozza a gázpedált, és az autó akkor sem fog gyorsítani, ha a fék helyett a gázpedált nyomjuk tövig. Persze az autó erre nem áll meg, és mivel az emberek többsége ilyenkor pánikol (hiszen hiába nyomja a „féket”, megy tovább az autó), szépen nekigurulna annak, ami éppen előtte van. Ekkor kerül képbe a második rendszer, amely automatikusan megállítja az autót, ha fal vagy bármilyen más akadály lenne előtte.

Érdekes érzés, ha egy fallal farkasszemet nézve azt mondják, akkor most taposs a gázba. De megtettük, és túléltük (oké, a fal nem volt igazi). A pedáltévesztő rendszer is tökéletesen működőképes, azonban csak Japánban vezeti majd be a Nissan. Ugyanis ennél a rendszernél tényleg arról van szó, hogy a fedélzeti számítógép a kamera képe alapján a felfestésekből találja ki, hogy parkolni akarunk-e éppen; azaz meg kell tanítani arra, hogy néznek ki a parkolóhelyek felfestései Japánban.

Melyik és mikor lesz szériafelszerelés

A Nissan az imént bemutatott rendszereket 2012-ben és 2013-ban tervezi bevezetni, ezt leírtuk már az egyes részeknél is. Arra viszont nem tértünk ki, hogy melyik rendszer melyik kategóriában jelenhet meg. Talán nem meglepetés, hogy a bevezetés utáni első években csak a felsőkategóriás modellekbe lehet majd az okos extrákat kérni, 2020-ra viszont már alapfelszereltség lehet minden ebben a cikkben említett rendszer a középkategóriás autókban is.

Amit viszont érdekes lesz látni, az az, hogy milyen lesz az egyes gyártók hozzáállása a technológia és az autót vezető ember viszonyát illetően. Amint az cikkünkből is kiderült, a Nissan a döntést minden esetben a sofőrre hagyja, a számítógép csak segít a veszélyes helyzetek felismerésére – de nem biztos, hogy minden gyártó meg fog itt állni.

Címkék
Hozzászólások