Az iRobot Roomba modellek kétségtelenül a legismertebb porszívó robotok a világon. Közel egy évtizede a piacon vannak, és a világ számos pontján ez a robot az egyetlen elérhető komoly modell. Annak idején több más, ígéretes fejlesztés is piacra került, de a magas árak és a fejlesztés elmaradása miatt a gyártók lassan de biztosan kivezették saját magukat a piacról. A Roomba harmadik generációját jelentő 500-as széria már több, mint három éve a piacon van, időközben komoly konkurenciát is kapott. Épp itt volt az ideje, hogy idén januárban megérkezzen a frissítést jelentő Roomba 700-as széria.
Újdonságok
Bár az alapnak számító kerek kialakítás változatlan maradt, a dizájnt ügyesen felfrissítették a mérnökök. A legtöbb strukturális dolog változatlannak tűnik, a fontos módosítások többségét nehéz észrevenni. Az ütköző aljára egy gumibevonat került, az eredeti portartályt új, HEPA szűrővel is felszerelt AeroVac 2 tartályra cserélték, az újrahangolt akkumulátorkezelés 50%-kal hosszabb élettartamot ígér, az új takarító modul pedig 20%-kal nagyobb hatékonysággal működik apró kosz esetén. A szintén új Dirt Detect 2 koszfelismerő rendszer kisebb és nagyobb hulladék esetén is jól működik, segítségével, ha koszt talál, akkor a robot előre hátra mozogva próbálja meg feltakarítani az adott területet.
A változások nem tűnnek jelentősnek, de ha egy eredetileg is jó terméket csak egy kicsit is továbbfejlesztenek, akkor egy még jobb termék lesz az eredmény. Vajon elég lesz ez a fejlesztési mennyiség az egyre erősödő konkurencia ellen? A következő oldalakon megpróbáljuk kideríteni.
A család
Az új Roomba 700-as széria három robotból áll. Az iRobot Roomba 780 jelenleg a széria összes képességét birtokolva a modellpaletta csúcsát jelenti. A sorozat mindhárom tagjában az új AeroVac 2 portartály üzemel, de a Roomba 780-as az egyetlen, amelyre a hagyományos gombok helyett érintésérzékeny kezelőfelület került, illetve ami támogatja a Lighthouse-ok segítségével biztosított, szobáról-szobára való takarítást. A Roomba 780-as mellé a gyártó egy szett extra kefét és szűrőt is csomagol, így a robot akár évekig is használható további kellékanyagok vásárlása nélkül. Az iRobot feladta a harcot a piacok közötti átjárhatóság ellen, így ettől a sorozattól kezdődően minden modellt minden piacon azonos modellszámmal árul – végre.
Magyarországon hivatalosan a Roomba 770-es és a Roomba 780-as modellek kaphatók.
A doboz tartalma
Az iRobot Roomba 780 igazán jól felszerelve érkezik:
- iRobot Roomba 780
- AeroVac series 2 portartály
- kompakt dokkoló
- hálózati adapter
- 2 db kefetisztító eszköz
- többnyelvű és külön magyar nyelvű használati útmutató (rövid változat, részletesebb a mellékelt CD-n)
- 2 virtuális fal / világítótorony (Virtual Wall / Lighthouse)
- távirányító (egyszerű változat, nem command center)
- minden keféből és szűrőből egy extra darab (kefés henger, gumilapátos henger, oldalsó kefe és két HEPA szűrő)