Be kell vallanunk, hogy némileg elfogultak vagyunk, de nem csak egy irányba. Közel öt évvel ezelőtt már kipróbáltunk egy LG robotot, és minden hibája ellenére nagyon megszerettük. Az LG már akkor csúcskategóriás porszívórobotot kínált, de mivel nem tervezték a koreai félszigeten kívüli forgalmazását, a készülék inkább csak a távol-keleti lakások takarítására volt felkészítve (kevés szőnyeg, főleg kemény padló). Ettől függetlenül imponáló volt az intelligens útvonalválasztása, a megfelelő takarítási minősége és a rendkívül halk működése.
A Hom-Bot Square modellel először a 2012-es IFA kiállításon találkoztunk, ahol egyértelműen látszott, hogy a fejlesztők figyeltek a koreán kívülről jövő visszajelzésekre. A robot alakját a szokásos korong formáról lekerekített sarkú négyzet alapúra tervezték, aminek elülső sarkaiba ráadásul méretes bajuszkefék is kerültek, így az előző generáció sarkokban hiányos takarítási képességeit ezzel jelentősen javítani tudták. A másik, kívülről nem látható fejlesztés a szőnyegen való működés, ami az előd modellnek nem volt erőssége.
Elfogultságunk másik tárgya az elsősorban navigációs képessége és szívóereje miatt nálunk népszerű Neato XV Signature Pro, ami egyfajta etalonként üzemel a tesztrobotok mellett. Nem hibátlan, de gyönyörűen tisztán tartja a padlót, így a kisebb problémáit hajlandaók vagyunk elnézni neki.
Míg a korábbi LG robot emlékének köszönhetően a Hom-Bot Square némi érzelmi előnnyel indul, nem kisebb feladat vár rá, mint takarítás minőségében felérni a Neato szintjére.
Problémák és megoldások
Több korábbi cikkben is szó volt már róla, hogy miért nehéz jó porszívó robotot készíteni, de nem szaporítanánk a szót önmagunk ismétlésével. Inkább beszéljünk arról, hogy milyen alap megoldásokat alkalmaz az LG a Hom-Bot legújabb generációs modelljében.
Az egyik legfontosabb a szisztematikus takarításhoz nélkülözhetetlen térképező funkció, amit a néhány méteres távolságig precíz, ultrahangos távolságmérők és a plafont folyamatosan pásztázó nagy látószögű kamera segít. A térképen belüli navigálást, pontosabban a robot elmozdulását a készülék alján lévő elmozdulás szenzor (kamera) és giroszkóp segíti. Az áramellátást már az előző modellben is lítium polimer akkumulátor biztosította, és ez az új modellben sem változott. A jól megválasztott motoroknak hála a robot nagyon halk, az európai sztenderdek szerint 60 dB-es zajszinttel üzemel.
Bár avatatlan szemeknek nem biztos, hogy ebből kiderül, de az LG Hom-Bot Square elődjéhez hasonlóan mindenből a legjobbat, legmodernebbet kapta. Ez a modell a robotporszívó piac abszolút csúcskategóriás darabja.
A doboz tartalma
A papírdobozon belül formára préselt hungarocell tartja a helyén a robotot és a tartozékait, ami sem kényelni, sem pedig környezetvédelmi szempontból nem a legjobb választás. Egy LG méretű cégtől jó néven vettük volna, ha a dobozon belül is préselt papír tálcákat használnak. Szerencsére normál használat során a dobozzal maximum a készülék kicsomagolásakor találkozunk, így nem kell, hogy mély nyomot hagyjon bennünk.
A robothoz mellékelt tartozékok viszonylag hosszú sora már a kibontáskor érzékelteti, hogy nem egy alap modellről van szó (ez a drágább, VPARQUET verzió):
- LG Hom-Bot Square robotporszívó
- dokkoló
- távirányító (elemekkel)
- tartalék HEPA szűrő
- szőnyegre való kefés henger
- portörlő feltét
- 2× mikroszálas törlőkendő
- egy szett (2 db) tartalék bajuszkefe
- portisztító kefe
- kefetisztító eszköz
- használati útmutató