- 2014. szeptember 1., 16:00
Az idehaza nem túl ismert Karbonn legjobb telefonját próbáltuk ki, amelynek 5 colos, IPS-kijelzője van.

A legnevesebb gyártók nemcsak a kínai konkurensek miatt aggódhatnak: indiai vetélytársuk is akadt. A Karbonn a szokásos recepttel dolgozik, és elsősorban azokat a felhasználókat célozza meg, akik nem csúcsmodellre hajtanak, de azért jó készüléket szeretnének, relatív olcsón. Az indiai vállalat idehaza nem túlságosan ismert, ami persze nem meglepő. Egyrészt a vállalat alig ötéves, másrészt a hazai piac eddig nem igazán volt fókuszban számára. A helyzet talán most megváltozik, persze mindehhez még az is kell, hogy az első itthon bevezetett készülékek jól teljesítsenek. Mi most a Titanium X nevű, Android OS-t használó okostelefont vizsgáltuk meg, amely a gyártó csúcsmodelljének tekinthető – kíváncsian vártuk, mire elég mindez.

Külső

A bevezetőben említettük, hogy a Karbonn Titanium X a gyártó zászlóshajója. Ez a külsőn látszik is meg nem is. Abból a szempontból nem látható, hogy az anyagválasztás nem kifejezetten a csúcskategóriára jellemző – a Samsungon kívül ma már nincsen olyan komoly gyártó, aki a legjobb készülékénél fémet egyáltalán nem alkalmaz a borításnál. Viszont a telefon mindezek ellenére teljesen egyben van, és ha kézbe fogjuk, nem érezzük, hogy egy jóárasított mobillal van éppen dolgunk.

Ezek után nem meglepő, hogy a Karbonn Titanium X borítása műanyagból készült. Ahogy az előbb már írtuk, az összhatás nem rossz: részben azért nem, mert a kütyü nem az igénytelennek tűnő, fényes műanyagból készült, hanem matt felületű, részben pedig azért nem, mert az unibody kialakításnak hála nincsenek illesztések, és így értelemszerűen illesztési hézagok sem. Az unibody kialakítással persze nemcsak előnyökkel jár, hanem a szokásos hátrányok is jelentkeznek: a hátlap például nem levehető, vagyis az akkumulátort nem lehet cserélni, másrészt pedig a SIM-kártyát a tálcás megoldással kell behelyezni, ami nem mindenkinek szokott tetszeni. Gyakorlati szempontból a legnagyobb gond mégis az, hogy a belső tárhely nem bővíthető – szerencsére a belső memória azért alapból nem annyira kicsi, de manapság 16 GB-ot sem nagy ördöngösség megtölteni.

A telefon előlapja fekete, a borítás többi része azonban fehér. A mobil kialakítása abból a szempontból érdekes, hogy a kijelző és az őt védő üveglap nem terpeszkedik el a teljes előlapon, hanem egy kis (szintén fehér színű) rész körben végig kilátszik alatta. Mindez nem néz ki rosszul, viszont praktikussági szempontok alapján mégsem mondhatjuk, hogy a forma teljesen rendben van. Egyrészt az üveg szélét érezni, amikor megfogjuk a mobilt, másrészt pedig szerintünk jobb megoldás lett volna, ha a telefon készülékháza nem lóg ki. A dizájn megítélése viszont természetesen szubjektív, így a képek alapján mindenki eldöntheti, hogy milyen is a Titanium X alapvetően kerek idomokkal operáló külseje.

Az előlap nem teljesen a csúcstelefonoknál megszokott képet mutatja. Egyrészt azért nem, mert a panel alatt, bár érintős, de mégis dedikált gombokat kapunk, ez manapság már nem szokás. Egyébként hármat, menü, Home/feladatkezelő és vissza funkciókkal. A gombokon lévő piktogramok pontokból állnak; jó pont, hogy a tájékozódást sötétben háttérvilágítás is segíti. Visszatérve az előlapra: a kijelző felett ezúttal nemcsak a hangszórót, a visszajelző LED-et szenzorokat és az előlapi kamerát találjuk, hanem utóbbihoz kapcsolódóan egy LED-et is. Ami teljesen logikus, hogy van, hiszen egyre népszerűbb a szelfizés, amihez adott esetben fényforrás is szükséges lehet. Inkább az az érdekes, hogy más gyártók egyre másra jönnek a szelfis telefonnal, mégsem jutott eddig eszükbe, hogy előre néző LED-et is beépítsenek. (Egyébként el tudjuk képzelni, hogy ennek is megvan a maga oka: ha például valaki autóvezetés közben „televakuzza” saját magát, annak könnyen csúnya vége lehet. Persze más kérdés, hogy vezetés közben vaku nélkül sem szabadna fényképezni, de ez már egy másik történet.)

A mobilon lévő kezelőszervek már nem szolgálnak meglepetéssel: jobb oldalt a bekapcsoló gomb, bal oldalt a hangerőszabályozó található, lent a microUSB árválkodik, fent pedig a fülhallgató kimenetet és a SIM-kártya tálcáját helyezték el a mérnökök. Ez utóbbi tálcáját a szokásos módon egy apró tű segítségével tudjuk kitolni.

A hátlapra szintén a szokásos elemek kerültek, így a fő kamera és a hozzá kapcsolódó dupla LED-es vaku (ami azonban nem kétféle színhőmérséklettel operál, csupán nagyobb fényerősséget biztosít) valamint mikrofon és a kihangosításhoz használatos külső hangszóró nyílása található itt.

A mobil mérete alapján a legnagyobbak közé tartozik: 143,9×70,5×9,9 mm-es, tömege pedig 143 gramm.

Címkék
Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. augusztus 9., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. október 15., 12:00