- 2014. november 19., 12:00
Ezúttal egy olyan monitort kaptunk tesztre, amelynek képességeit elsősorban a játékosok tudják kihasználni.
Hirdetés

Egyre olcsóbbak az IPS-panellel szerelt monitorok, de ezt nem jelenti azt, hogy az elvileg még kedvezőbb áron kapható TN-es verziókra ne lenne igény. És mivel igény mutatkozik, a gyártók termékpalettáján is rengeteg modellt találunk ezzel a paneltípussal. Most egy, az Acer XB sorozatába tartozó, 27 colos képátlóval szerelt megjelenítőt próbáltuk ki, amely igazi igásló: otthoni felhasználásra, sőt, még játékra is kiválóan alkalmas, de megállja a helyét irodai környezetben is.

Külső

Egy monitor dizájnját alapvetően a káva és a talp határozzák meg. Az uralkodó trendek szerint a gyártók igyekeznek minél karcsúbb megjelenítőket készíteni, az Acer mérnökei viszont az XB270H esetében láthatóan nem nagyon törekedtek arra, hogy maximálisan modern külsőt kölcsönözzenek az eszköznek; ez így teljesen szokványos kávát kapott. Ez alatt azt értjük, hogy a mérnökök nem törekedtek például arra, hogy a káva minél vékonyabb legyen, és olyan „szépségnövelő trükkökkel” sem találkozhatunk, mint például egybe előlapos kialakítás. A káva viszont fényes fekete, így valamennyire gyűjti az ujjlenyomatokat. Ettől persze a monitor még egyáltalán nem ronda, de ha azt mondjuk, hogy tizenkettő egy tucat belőle, akkor nem tévedünk nagyot.

Az Acer felirat a káva alsó részére került, a jobb felső sarokban pedig a típusjelzés látható. Az Acer még egy NVIDIA 3D VISION matricát is felragasztott a kávára, de ez könnyedén eltávolítható.

A talp szintén fényes fekete színezést kapott, és került rá egy vöröses, kör alakú díszítés is (szintén műanyagból). Az állvány alsó részének kör alakú formája sejteti, hogy a monitor elforgatható – és ez valóban így is van. A talp további érdekességeket is rejt: segítségével a kijelző emelhető, dönthető (-5 és 35 fok között) és pivot módba is állítható. Az állvány a dobozból két darabban kerül elő: a nyakat és talpat azonban egyetlen csavarral lehet egymáshoz rögzítni, és ehhez a művelethez még csavarhúzó sem szükséges. A monitort ezután csak be kell pattintani a helyére, de a rögzítés stabil, az eszközt simán fel lehet emelni csak a kávát megfogva is.

A kezeléshez összesen hat gombot használhatunk, amelyek klasszikus, tehát valóban megnyomható gombok, és a jobb alsó sarokban foglalnak helyet. A különféle eszközökkel való csatlakozáshoz négy bemenetet kapunk; DisplayPort, DVI, HDMI és D-Sub egyaránt rendelkezésre állnak. Ezen kívül kapunk hang be- és kimeneteket valamint beépítésre került egy USB elosztó is. Ennek kettő csatlakozója a hátlapon lefelé néz, kettő pedig oldalra. A csatlakozók kék színe elárulja, hogy a hub USB 3.0 szabványú.

A csomagolásban a gyártó DisplayPort, DVI, D-Sub és USB 3.0 kábeleket egyaránt mellékelt.

Belső

A bevezetőben már említettük, hogy a monitort TN-panellel szerelte az Acer. A 27 colos képátló ellenére csak Full HD felbontást kapunk (1920×1080 képpont, 16:9-es képarány mellett), a válaszidő viszont nagyon jó, 1 ms. Nyilván G2G váltásról van szó, de azért az, hogy egy monitornak 1 ms legyen a válaszideje, még mindig messze nem tekinthető általánosnak. A kijelző a mozgások elmosódását más módon is igyekszik csökkenteni (3D LightBoost), de ezt bővebben a következő oldalon fogjuk részletezni. Ami a további paramétereket illeti: a LED-ek maximum 300 cd/m² fényerőre képesek, a kontrasztarány pedig, trükkök nélkül, 1000:1-hez.

A monitor négy gyári színprofillal rendelkezik, és emellett van egy, a felhasználói beállítások tárolására szolgáló opció is. A színprofilok markánsan nem térnek el egymástól, annyira legalábbis biztosan nem, mint egy tévé esetében. Az alapbeállításokkal ugyan egyik színprofil sem volt tökéletes, de valamennyi bőven a használható szinten belül mozgott. Ami pozitívum volt, az az, hogy ennek ellenére a színek balanszával nem volt probléma, azaz az RGB értékekkel nem nagyon kellett játszania ahhoz, hogy a szürke valóban szürke legyen.


Eco, grafikus, normál és mozi módok

Viszont, mivel PC-s kijelzőről van szó, ahol a kalibrációt viszonylag könnyű megejteni, természetesen megnéztük azt is, hogy egy mérőműszerrel mire mehetünk. Az eredmény, nem túl meglepő módon közel tökéletes lett. Az átlagos deltaE 1,1 lett, a maximális pedig 3,2 – előbbi azt jelenti, hogy a megjelenített színek gyakorlatilag azonosak az elvárttal, utóbbi pedig azt, hogy még a leggyengébb szín esetében sem beszélhetünk komoly eltérésről.

A legjobb beállításokat az alábbi helyeken találtuk meg: fényerő 27, kontraszt 50, az RGB értékekhez nem nyúltunk. Külön opció a LED-ek fényességének beállítására ennél a monitornál nincsen.

Fenti beállításokkal a 2,2-es gamma és a 6700K-s színhőmérséklet mellett 121 cd/m²-es fényerőt, 0,15 cd/m&sup2-es feketét és 826:1-es kontrasztot mértünk. A fogyasztás 28 watt volt, míg kikapcsolva 0,4 wattos energia felvételt mértünk.

Címkék
Hozzászólások