Három-négy éve egy külső akkumulátor, amely USB porton keresztül volt képes leadni az energiát, és ezzel lehetővé tette szinte minden hordozható kütyü menet közbeni töltését, még nem számított túl gyakori kiegészítőnek, ma viszont már számtalan gyártó még annál is több terméke közül lehet választani. Ez persze rögtön együtt is jár a bőség zavarával, és annak a lehetőségével, hogy a sokféle termék közül pont egy olyat választunk ki, amely nem illeszkedik mindenben a saját igényeinkhez; az teljesen evidens, hogy nem ugyanarra az akkumulátorra van szükségünk akkor, amikor csak egy telefont szeretnénk feltölteni néha napján, mint amikor a cél egy interkontinentális repülőjáraton a tablet energiaellátásának biztosítása a járat teljes időtartama alatt.
Mostani tesztünkben egy olyan USB-t akkumulátort próbáltunk ki, amely nagy kapacitása miatt inkább ez utóbbi kategóriába tartozik.
Külső
Az APC nem ma kezdte a mobil töltők gyártását, a vállalat első terméke 2007-ben jelent meg. A stílusos külsővel rendelkező, egyszerűen csak Mobile Power Pack névre hallgató akku 10 Wh kapacitással rendelkezett – a geeks.hu egyik első tesztjében egyébként éppen ezt a töltő vizsgáltuk meg. Mostani teszünk alanya szintén Mobile Power Pack névre hallgat, azonban kapott egy M10 utótagot is (meg még néhány betűt), amely a kapacitására utal: az M10 kereken 10000 mAh kapacitással rendelkezik. Ez természetesen a névleges kapacitása, hogy a gyakorlatban ténylegesen mennyi energiát képes leadni, arra rögvest visszatérünk.
Az ilyesfajta mobil akkumulátorok egyik nagy előnye a kis méret szokott lenni, amely lehetővé teszi, hogy folyamatosan a táskában hordjuk őket, és amikor szükség van a telefon töltésére, akkor egyszerűen csak előrántsuk a táskából – akár metrón utazunk, akár a piros lámpánál állunk éppen az autóban. Az APC M10-ese viszont nem ez a kategória, 268 grammos tömege nemhogy egy telefonnal teszi egy kategóriába, hanem már a 7-8 colos táblagépekével is vetekszik. Persze ezt nem róhatjuk fel neki, hiszen a nagy kapacitáshoz nagy akkumulátor kell, amely értelemszerűen nagy fizikai méretet is igényel. Az APC mérnökei a dizájnnal nem túl sokat foglalkoztak: a Mobile Power Pack M10 egyszerű téglalap formát kapott, matt fehér oldalsó kerettel és fényes fehér elő- illetve hátlappal. Utóbbi szép, az tény, de garantált az is, hogy rövid úton össze fog karcolódni, amint az akku más dolgok mellé kerül a táskában.
Az USB csatlakozók az egyik rövidebbik oldalra kerültek. Hostból kettő van, ezek szolgálnak a külső készülékek töltésére. A harmadik csatlakozó egy microUSB, amellyel magát az akkumulátort tudjuk feltölteni. Az egyik hosszabbik oldalra került az egyetlen gomb, amelyet megnyomva egyrészt az aktuális töltöttségi szintet tudjuk ellenőrizni ,másrészt pedig a töltést tudjuk elindítani. A hardver csatlakoztatása után ugyanis még a gombot is meg kell nyomni; ha ezt nem tesszük meg, vagy 10 percig nincsen áramfelvétel, akkor az elektronika egyszerűen kikapcsolja az USB portokat. Ezzel megelőzhető, hogy pusztán attól, hogy egy USB kábel be van dugva, gyorsabban merüljön a mobil táp (a márkás gyártók termékeire ez a fajta merülés egyébként nem jellemző, de járt már nálunk olyan kínai egység is, amely „üres” kábellel napok alatt teljesen lemerült).
Használat közben
Az előző részben már említettük, hogy a tápegység két olyan USB csatlakozóval is rendelkezik, amelyen keresztül energiát képes leadni. Ezek közül az egyik telefonokhoz, a másik táblagépekhez ajánlott, mégpedig a maximálisan leadható áramerősség alapján. Az egyik port legfeljebb 1 amperes, a másik pedig 2,4 amperes áramerősség leadására képes. Ez utóbbi már majdnem egyezik azzal, mint amit az Apple-féle, iPadokhoz mellékelt töltő is tud, vagyis az akku szinte minden tabletet olyan sebességgel képes tölteni, mintha csak a mobil eszköz hálózati adapterét használnánk. Ez egyébként egy nagyon fontos tényező: nagyon jó dolog, ha van nálunk egy tablet feltöltéséhez elegendő energia, az viszont felettébb frusztráló, ha az akku nem tudja elég gyorsan leadni azt, így a tablet töltés közben is merül (persze kicsit azért lassabban).
Az aktuális töltöttségi szintet mutató LED-ek az előlapon találhatók. Összesen négy apró LED van, ezekkel az elektronika 100, 70, 40 illetve 15 százalékos szinteket jelez. A merült állapotot (és mellesleg a töltést is) villogó fényforrás jelzi. A 10000 mAh-ás akkumulátort legfeljebb 1,5 amperrel tölthetjük, ami elméletben 6,6 órás töltési időt jelent, a gyakorlatban azonban ennél valamivel több, majdnem nyolc óra szükséges ahhoz, hogy a teljesen lemerített Li-ionos akkut teljesen feltöltsük.
A rövid próba során természetesen megnéztük azt is, hogy az akkumulátor mennyi energiát képes leadni: 1 amperes töltésnél (telefon) 7100 mA-t tudtunk „kiszedni” belőle a 15%-os szint eléréséig (ezzel egy átlagos telefont háromszor tudunk feltölteni), míg 2,4 amperes töltésnél 6900 mA-t. A második port 2,4 amperes kimeneti maximuma egyben az akku teljes teljesítményének maximuma is, így amennyiben mindkét USB csatlakozót használjuk egyszerre, az egyikből 1, a másikból 1,4 ampert lehet kinyerni.
Összegzés
A mobil akkumulátorok között egyelőre kevés az olyan, amelyik egy táblagépet működés közben is legalább egyszer fel tud tölteni, az APC Mobile Power Pack M10 viszont éppen ilyen. 10000 mAh kapacitása bőséges, így azoknak is ajánlható, akik csak telefon töltésére használják, mert nem kell olyan gyakran újratölteni. Egyetlen hátránya, hogy nehéz, de sajnos akinek ilyen kapacitásbeli igényei vannak, annak ezzel mindenképpen meg kell barátkoznia.
Az APC Mobile Power Pack M10-et az APC-től kaptuk kölcsön a teszt idejére, köszönjük! Az akkumulátor ára kb. 14 ezer forint.