- 2016. február 12., 12:00
Fémborítással, kiváló ujjlenyomat szenzorral és korrekt árcédulával hódít a legújabb kínai készülék.

A Huawei már jó ideje komoly erőkkel képviselteti magát a mobiltelefon piacon, nemrégiben pedig úgy döntött, hogy egy vadonatúj almárkával támadja le a világot. Ez utóbbi nem más, mint a Honor, amely az elmúlt időkben igen jól teljesített, sőt mondhatni talán túl jól is, hiszen a Honor készülékek házon belül nagyon is potens konkurenciát jelentenek a Huawei brandes termékeknek. Mindez annak köszönhető, hogy a Honor mobilok egyszerűen verhetetlen ár/érték aránnyal bírnak, és nincs ez másképp jelen tesztalanyunk, a vadonatúj Honor 5X esetében sem.

Külső

Amikor először kézbe fogjuk a Honor 5X-et, könnyen olyan érzésünk támadhat, hogy ez bizony egy 150-200 ezer forintos, abszolút felsőkategóriás készülék. Ez azonban messze nincs így, hiszen a legújabb Honor ezen összeg felébe kerül, és nem a felső-, hanem a középkategóriában áll hadrendbe. Viszont a külcsínje és a minősége olyannyira rendben van, hogy a gyanútlan vásárló simán eggyel magasabb ligában focizónak hiheti az 5X-et. Ebben komoly szerepet játszik a vízszintesen sávozott, kerámiabevonatú, gyémántcsiszolt alumínium hátlap, amely nem giccses, hanem szemrevaló arany színben pompázik – de ezenkívül természetesen konzervatívabb szürke és ezüst színben is készül a telefon. Az unibody kialakítású, vagyis házilagosan a garancia elvesztése nélkül megbonthatatlan készülékház hátsó szekciójának csak a legfelső és legalsó sávja van műanyagból, de még ez is a minőségibb, remek tapintásérzetű fajtából való. Pozitívum, hogy az ujjlenyomatok és az egyébb szennyeződések csak igen visszafogottan látszanak meg a borításon.

A baloldali élen két darab, tűvel kipöckölhető tálcára lehetünk figyelmesek, melyek közül az egyikbe egy microSIM, a másikba pedig egy nanoSIM és egy microSD pakolható bele – az ellentétes oldalon állítható a hangerő, és ide került az érdesített felületű bekapcsoló gomb is. Az egyik mikrofon a felső élen figyel és a 3,5 milliméteres dugalj társaságát élvezi, alul pedig egy microUSB-port, két designos csavar és kétszer hat darab furat kapott helyet. Utóbbiak közül csak a jobboldali alatt rejtőzik hangszóró, vagyis sztereó helyett csak monó hangzást kapunk, már amennyiben kihangosítjuk az eszközt.

Az LCD felett egy hangszóró, egy fényszenzor, egy közelségérzékelő, egy apró notifikációs LED, valamint egy frontkamera található. A Honor 5X révén maximum 5 megapixeles önarcképek készíthetők 4:3 képarány mellett, 16:9-es módban pedig a 3,8 megapixel jelenti a plafont. Az f2,4-es fényerejű frontkamera 22 milliméteres fókusztávolsággal és 88 fokos látószöggel rendelkezik, és úgynevezett „tökéletes szelfi” üzemmódot is kapott. Ennek segítségével többek között egyszerűen vékonyíthatjuk az arcunkat és nagyobbá varázsolhatjuk a szemünket. A kijelző alatti szekció teljesen üres, így a szokásos funkciógombokat a képmegjelenítő alsó sorában, virtuális formában kell keresnünk: a három gomb sorrendje megváltoztatható, illetve negyediknek egy, az értesítési panelt lehúzó gombot is pakolhatunk melléjük.

Az egykezes használatot segítendő a kijelző alsó csíkján megejtett oldalirányú lapozással átméretezhető a képernyő tartalma és kívánság szerint a billentyűzet is lekicsinyíthető, így aztán még a kisebb kezűek is jól elboldogulnak az 5,5 colos készülék kezelésével. Az alkalmazásváltó egyszerre 2x2 kicsinyített appot jelenít meg, és ezeket egy mozdulattal gyorsan kilőhetjük.

Hardver

Teszteredmények
Teljesítmény
AnTuTu 6: 35656
Geekbench (s): 701
Geekbench (m): 3072
GFXBench 3 (M, on): 9,8 fps
GFXBench 3 (M, off): 9,1 fps
GFXBench 3 (T, on): 5,7 fps
GFXBench 3 (T, off): 5,5 fps
Browsermark 2.1: 1421
JetStream 1.1: 21.422
Kijelző
Maximális fényerő: 529 cd/²
Kontraszt: 1379:1
Színhőmérséklet: 7000 K
Egyéb
Töltési idő (10-100%): 220 perc
Üzemidő (normál): n/a
Üzemidő (video): n/a
Szabad kapacitás: 8,1 GB

A Huawei előszeretettel pakolja a saját fejlesztésű Kirin chipseteit a telefonjaiba: legutóbb a Mate 8-ban landolt a (házon belül) sebességbajnok Kirin 950-es SoC, a Honor 5X-be viszont egy középkategóriás Qualcomm „agy” került. A 28 nanométeres gyártási technológiával készülő Snapdragon 615-ös (MSM8939) chipkészletben négy darab 1,7 GHz-es Cortex-A53 mag, négy darab 1,2 GHz-es Cortex-A53 mag, valamint egy Adreno 405 grafikus gyorsító rejtőzik. Az enyhe/közepes melegedést produkáló 615-ös Snapinak nem okoz különösebb gondot a Full HD felbontású kijelző meghajtása, a Honor 5X a hétköznapokban fürgén teszi a dolgát, bár néha-néha bele lehet futni kisebb röccenésekbe. A 2 GB RAM ma még elég, de 3 GB-nak azért jobban örülnénk, és megjegyzendő, hogy a gyártó hazai piacán 3 GB-os változatban is kapható a mobil. A 16 GB-os belsőmemóriából 10,5 GB-ot látunk, és ebből valamivel több mint 8 GB használható fel szabadon – a tárhely tisztító funkcióval a nagy fájlok, a telepítő csomagok és a ritkán használt állományok villámgyorsan átküldhetők a digitális másvilágra. Az ötsávos LTE támogatáson kívül természetesen HSPA+ mobilnetet és Wi-Fi-t is kapunk, ez utóbbi azonban csak b/g/n szabványú és nem dual-bandes. A Bluetooth kontroller 4.1-es verziójú, az NFC és az infravörös port ellenben a távolmaradók listáját gyarapítja.

A 8,2 milliméter vastag, tehát az átlagnál némileg ducibb, nem vízálló kivitelű Honor 5X előlapjának mintegy 72,5 százalékát uralja az az 5,5 colos képátlójú IPS LCD panel, melynek 1920x1080 pixeles Full HD felbontásánál nagyobbat csak kevesen kívánnánk, hiszen a 401 ppi-s pixelsűrűség a legtöbb esetben simán elegendő. Érdekesség, hogy az érintőkijelzőt gyárilag ellátják egy remek minőségű kijelzővédő fóliával, így ennek utólagos beszerzéséről és felapplikálásáról már nem kell gondoskodnunk. A képminőség teljesen rendben van, a nagy fényerő miatt erős napsütés mellett is jól látható a kijelző képe, és a betekintési szögek is kellően nagyok. Az akár normál kesztyűvel is kezelhető panelen igény szerint használható akár a dupla koppintásos felébresztés is, a betűméret öt lépcsőben állítható, manuálisan szabályozható a színhőmérséklet, ezen kívül pedig témázhatóságot is kapunk. A kezdőképernyő stílusa normál és egyszerű lehet, melyek közül az utóbbi a Windows Phone-féle csempés felhasználói felületre hajaz.

Üzemidő

A fixen beszerelt lítium-ion akkumulátor 3000 mAh kapacitású, ami a középkategóriás hardverelemekkel és a különböző energiatakarékos funkciókkal (normál, intelligens, ultra) párosítva mintegy 1,5 napos gyakorlati üzemidőt biztosít. Bár a chipset elvileg támogatja a Quick Charge 2.0 gyorstöltési technológiát, a gyárilag mellékelt töltő mindössze 5 wattos (1 amper, 5 volt), így aztán a megfáradt akksi telepumpálása a vártnál mindenképpen tovább tart.

Címkék
Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. augusztus 9., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. november 25., 16:00
2020. október 15., 12:00