- 2016. március 18., 12:00
Az USB-s akkuk egyre népszerűbbek; és már olyan kütyük is léteznek, amelyek a töltésen kívül is kínálnak extrákat.

Ami régen az USB kulcs volt, az ma már a hordozható akkumulátor: mindenkinek van, adott esetben több is, így a gyártóknak fel kell kötni a gatyát, ha ki szeretnének emelkedni a mezőnyből. A Kingston gondolt egyet, és a hordozható akku mellé két hasznos extra funkciót is csomagolt; a MobileLite Wireless G3 ezeknek köszönhetően valóban a sokat utazók legjobb barátja lehet.

Külső

Induljunk ki abból, hogy a kütyü kifejlesztésekor a mérnökök egy hordozható akkumulátort vettek alapul: ez rögtön meg is magyarázza a teljesen kommersz, szappantartó formát. Persze rögtön hozzátesszük azt is, hogy a dizájnnal az égvilágos semmi probléma nincsen, hiszen praktikussági szempontból ennél jobb választás nem nagyon lett volna: a MobileLite Wireless G3 kézben, nadrágzsebben és a táska különböző zegzugaiban is remekül fogható, tárolható. A Kingston fehér műanyag borítást választott, ami – jó pár ilyen kütyü elkoptatása után – szintén jó választásnak tűnik, mivel ezen látszanak meg a legkevésbé az idő múlásával biztosan jelentkező karcok, kopások.

Hogy mégsem egy teljesen egyszerű USB-s akkumulátorról van szó, azt két dolog is jelzi: egyrészt a két irányban történő töltéshez szükséges USB és microUSB csatlakozó mellé kapunk egy kártyaolvasót és egy Ethernet portot is, másrészt pedig a kelleténél több a visszajelző LED. Az extra jelzők ráadásul, piktogramjuk alapján, aktív WiFi és Internetkapcsolat kijelzésére szolgálnak. És valóban, ahogyan arra a jelek utalnak, a MobileLite Wireless G3 adat- és internetmegosztó központként is működik. Vagyis három olyan fícsörrel rendelkezik, ami az utazók életét nem kis mértékben könnyítheti meg.

A Kingston MobileLite Wireless G3 115×80×24 mm-es, a mérlegen pedig 192 grammot nyom.

Használat közben

Az akkumulátor funkciót nem szeretnénk túlmagyarázni: a microUSB porton keresztül lehet feltölteni az 5400 mAh kapacitású akkut, az USB csatlakozó pedig arra (is) szolgál, hogy a rá csatlakoztatott telefont, tabletet lássuk el energiával. A Kingston MobileLite Wireless G3, lévén hogy csak egyetlen USB csatlakozót tartalmaz, egyszerre csak egy kütyüt tud tölteni, ezt viszont akár 2 amperes áramerősséggel is meg tudja tenni. Ha semmi másra nem használjuk, akkor nagyjából 5000 mAh nyerhető ki belőle, ami egy átlagos telefon feltöltésére kétszer, egy tablet feltöltésére pedig egyszer elegendő.

Az akkumulátor azonban nemcsak a töltési funkció miatt került be a kütyübe, hanem az extrák miatt is, hogy azokat konnektortól távol is használhassuk. Az adatmegosztó működése sem nagy talány persze, láttunk már ilyet: az SD-kártya nyílásba tudunk memóriakártyát tenni, vagy az USB-re valamilyen adathordozót csatlakoztatni, hogy aztán WiFi-n keresztül olvasni és írni tudjuk őket. A Kingston azt az utat választotta, hogy a megosztáshoz saját alkalmazást készít; a MobileLite Wireless appra lesz szükségünk, amely az Apple, a Google és az Amazon alkalmazásboltjából is letölthető.

Először mindenképpen úgy kell elindítani az alkalmazást, hogy a kütyü saját WiFi-jére csatlakozunk (amiből egyébként kettő is lesz, egy 2,4 és egy 5 GHz-es, utóbbit onnan ismerni fel, hogy nevében az 5G is szerepel). A telefon és a MobileLite Wireless G3 között a kapcsolat automatikusan felépül, így átfuthatjuk a beállításokat. Elsősorban az otthoni WiFi hálózat nevét és jelszavát kell megadni, hogy a kütyü is fel tudjon rá csatlakozni. Érdemes még a saját SSID-ket is megváltoztatni.

A Kingston alkalmazással nemcsak a megosztott médium tartalmát böngészhetjük, hanem arra is van lehetőség, hogy a telefonról átküldjük rá a fotókat, videókat. Mindkét opció főleg a nem bővíthető memóriával rendelkező telefonoknál hasznos, de persze családi/barátokkal közös utazásnál is profitálhatunk a dologból, hiszen egyszerre többen is csatlakozhatnak az eszközre. Hasznos még, hogy biztonsági mentést nemcsak a fotókról és videókról készíthetünk, hanem a telefonon tárolt kapcsolatokról és a naptárbejegyzésekről is – bár ha ezeket eleve a felhőben tároljuk, akkor ez a szolgáltatás redundáns.

A beépített fájlkezelő minden mappát és állományt lát, megnyitásukhoz pedig a telefonon lévő appot használja – ha kell, mondjuk dokumentumoknál, a szerkesztés idejére helyi másolat is készül. A fájlmásolás sebessége ac-s WiFi-vel, optimális körülmények között, 6 MB/s körüli, ami teljesen átlagosnak mondható, az ac-s hálózat előnyeit így nem igazán lehet kihasználni. A memóriakártya illetve az USB stick FAT, FAT-32, exFAT és NTFS fájlrendszerű is lehet, és persze működik az is, hogy mondjuk egy fényképezőgépet közvetlenül, USB kábellel csatlakoztatunk hozzá. A memóriakártya akár SDXC formátumú is lehet, a microSD-kártyák számára pedig a csomag egy adapter is rejt. Ami még fontos lehet, az az, hogy memóriakártyáról az USB stickre is tudunk adatokat mozgatni.

Az üzemidő adatmegosztás esetén a gyártó szerint akár a 10-12 órát is elérheti a gyakorlatban azonban mi ennél kevesebb rendelkezésre állást mértünk, a másolandó adatok függvényében 6-7 órányi készenlétről számolhatunk be. Ez persze még mindig nem rossz, de azt látni kell, hogy folyamatos működés mellett a teljes napit nem tudjuk végigcsinálni a Kingston üdvöskéjével, még akkor sem, ha az USB-s akku funkciót egyáltalán nem használjuk ki.

Netmegosztás

A harmadik funkció az internetmegosztás: a telefonra letölthető alkalmazással állíthatjuk be, hogy a Kingston kütyüje milyen hálózatra csatlakozzék – vagy alternatívaként használhatjuk az Ethernet portot is ahhoz, hogy a MobileLite G3 elérje az internetet. Bármelyik megoldást is válasszuk, a vezeték nélküli hotspot funkció aktív marad, így a vezeték vagy a vezeték nélküli net is továbbosztható – ez főleg szállodákban jön jól, mivel elég egy eszközre kifizetni a WiFi-t ahhoz, hogy mindenki használni tudja azt a családban.

Plusz pont, hogy ezzel a megoldással a telefon akkor is látja az internetet, amikor a Kingston kütyüjére csatlakozik; azonban még elegánsabb megoldás lett volna, ha a telefonos alkalmazás akkor is látja a megosztott tárhelyet, ha a mobil és az adatmegosztó ugyanarra a hálózatra csatlakoznak – de ne legyünk telhetetlenek.

Összegzés

A Kingston MobileLite Wireless G3 három olyan funkciót párosított, amelyek mindegyike külön-külön is nagyon hasznos a sokat utazók számára; így természetesen az, hogy egyetlen készülékkel a telefon töltését, az adatmegosztást és az internetmegosztást is letudhatjuk, nagyon nagyra értékelhetjük. A Kingston ráadásul, véleményünk szerint, nem is méri olyan drágán a kütyüt: 18 ezer forint körüli áron lehet megvásárolni, ami akár már az első családi utazás során megtérülhet.

A Kingston MobileLite Wireless G3-at a Kingstontól kaptuk kölcsön a teszt idejére, köszönjük! Ára kb. 18 ezer forint.