A HTPC vagy médialejátszó kérdést sokan mindig azzal rendezték le, hogy igazán jó katalógust és minden formátumra kiterjedő – és persze jól is működő – formátumtámogatást csak számítógép segítségével lehet összehozni. Ez az érv ma viszont már nem állja meg a helyét, hiszen a médialejátszók között is egyre több az olyan kütyü, amely gyakorlatilag maga is egy számítógép, teljesen egyedileg összeállítható szoftverparkkal. Mostani teszünk alanya, a HiMedia Q10 Pro is ebbe a csoportba tartozik.
Külső
A HiMedia Q10 Pro borításának nagyobbik része műanyagból készült, ez azonban nem látszik rajta, a fedlap felületét például úgy kezelték, hogy első látásra simán azt hinné az ember, ez bizony fém. A kiváló összehatást erősíti, hogy a fedél és az előlap találkozásánál végigfutó keret tényleg fém, ráadásul a manapság oly divatos módon csiszolt élekkel. Az előlap elég sok dolgot tartalmaz. Ide került mindenekelőtt a kijelző és a távirányító érzékelője, de ezen a felületen sorakozik még egy csomó gomb is, amelyeket csak meg kell érintenünk a megfelelő funkció kiválasztásához. A nyolc gombbal a készülék vezérlése akár még a távirányító nélkül is teljesen jól megoldható.
Megfordítva a HiMedia Q10 Prót, a látvány elég sokkoló. No nem a csatlakozókkal vagy azok számával van gond, hanem az itt lévő műanyaggal, ez ugyanis tényleg a legegyszerűbb plasztik. Nyilván ez a használatot nem befolyásolja semmilyen módon, hiszen olyan részről van szó, ami használat közben nem látszik, de a kontraszt akkor is nagyon nagy az előlaphoz és a fedlaphoz képest. Szerencsére a csatlakozókkal viszont minden a legnagyobb rendben: USB 3.0 kliens, optikai és digitális hangkimenet, egy analóg szett, gigabites Ethernet és HDMI vár bevetésre. Amikor a lejátszót a dobozból kivesszük, akkor a WiFi antennája még nincsen felcsavarozva, de a kivezetés természetesen megvan hozzá is.
USB-host hátul nincsen, bal oldalt viszont rögtön három ilyen interfészt is találunk, és közéjük még egy kártyaolvasó is befért. A tápcsatlakozó ennél a modellnél külső, az átalakító pedig a dugóval van egybeépítve.
A nagy fizikai méretből talán sejthető, hogy a lejátszóba akár 3,5 colos merevlemezt is be tudunk építeni – sőt, igazából csak azt, mivel a gyártó olyan keretet, ami a 2,5 colos egységek beépítését könnyítené meg, nem mellékelt. Ettől persze még lehet ilyen keretet utólag venni (vagy barkácsolni otthon), ha valakinek mindenképpen a kisebb helyet elfoglaló adattárolóra lenne szüksége. A beépítés nem bonyolult, és csavarozás nélkül megoldható.
A fedlapot a készülék jobb oldalán lévő reteszelővel tudjuk kioldani majd felhajtani, a HDD-hez kapcsolód SATA- és tápcsatlakozót pedig egyszerűen csak fel kell pattintani a helyére. Az egész művelet nem tart tovább egy percnél. Az asztalra jutó rezgéseket négy gumitappancs hivatott csillapítani, amelyek elég jól teszik a dolgukat, de teljesen – nem túl meglepő módon persze – nem tudják elnyelni a rezgéseket. Így előfordulhat, hogy a könnyebb asztalokat a masina minimális mértékben berezegteti.
Hardver
A kütyüben nagyjából egy mobiltelefon hardvere lakozik, ami nem túl meglepő annak fényében, hogy a készüléken az Android 5.1.1-es operációs rendszer teljesít szolgálatot. Egyre több az olyan lejátszó, amelyik a robotos OS-t használja, és ennek mi személy szerint csak örülünk, hiszen így nem vagyunk a gyártói oldalon fejlesztett vagy kiválasztott programra vagy programokra utalva. Helyettük bármilyen HTPC-alkalmazást választhatunk, ami azért jó, mert extra appok tekintetében szinte a teljes Google Play alkalmazásbolt kínálata elérhető.
A rendszerchip a Huawei nevéhez fűződik, hiszen egy négymagos, 2 GHz-es HiSilicon Hi3798C V200-ról van szó. Az SoC 64 bites, bár ez egy médialejátszónál igazán sokat nem számít. A kijelzőt egy Mali-T720-as adapter hajtja meg. A RAM 2 GB, ami bőségesen elég, az OS-nek és az adatoknak pedig 16 GB-on van lehetősége nyújtózkodni. Ezt persze memóriakártyával bővíthetjük, ha szeretnénk. A rendszerchip nemcsak a WiFi adatátvitelt támogatja (vezeték nélküli fronton), hanem van Bluetooth is, ami a hangkezelésben új lehetőségeket teremt, hiszen az esti filmnézéshez akár egy BT-s fülest is választhatunk, ha van ilyen kéznél.
A formátumtámogatásról elöljáróban nehéz bármit is mondani, hiszen az függ a szoftvertől is; gyárilag a Kodit és egy Media Center nevű appot kapunk egyébként, előbbivel nagy tapasztalatunk van, és bár nem hibátlan a szoftver, véleményünk szerint továbbra is a legjobb a piacon. A Kodival a legnagyobb baj az, hogy nem minden rendszerchippel működik megfelelően, a gyengébb Snapdragonokban lévő Adreno hardveres lejátszás során például hajlamos akadozni. Tesztalanyunkban viszont nem Qualcomm chip van, úgyhogy ez a hiba nem érinti. A Kodi előnye, hogy nagyon sok formátumot ismer, bár ebből a szempontból nem mindenható, mivel a Blu-ray lemezekkel meggyűlhet a baja – főleg a menüvel. Viszont ez rétegigénynek számít, és ettől eltekintve nincsen olyan konténer és kódolás, amivel ne tudna megbirkózni.
Méréseink alapján a készülék fogyasztás készenléti állapotban 7 watt, lejátszás közben pedig 10,5 wattos teljesítményfelvételt mértünk.
