Sony Xperia X okostelefon teszt

A Sony székháza felett hosszú-hosszú ideje gyűlnek a felhők, és most már annyi van belőlük, hogy lassan nem egyszerű záport, hanem mindent elsöprő vihart fognak okozni. A japán gyártó a klasszikus szegmensekben nem teljesít túl jól, a tévék és a telefonok sem hozzák a várt számokat – és bár a játékkonzolok egyelőre jól fogynak, pár éven belül valószínűleg itt is visszaesés következhet, ahogyan egyre többen és többen váltanak át mobilra akkor is, ha komolyabban játszanak. A telefonos részleg éves szinten több százmilliós veszteséget produkál, így teljesen logikus lépés volt, amikor a Sony a Mobile Wolrd Congressen a Xperia Z termékvonal bővítése helyett három új Xperia X mobilt jelentett be. Ezek a telefonok egy új stratégiát is előre vetítenek; minden jel arra mutat, hogy a már a „csőben lévő” fejlesztések kifutása után a Sony egyedül az Xperia X termékvonalra fog koncentrálni. A termékkínálat szűkítése persze még nem garancia a sikerre, de mindenképpen egy jó kezdet lehet ahhoz, hogy a Sony végre kilábaljon a gödörből. Mostani tesztünkben az Xperia X széria névadó modelljét vizsgáljuk meg közelebbről.

Külső

Mindig nagy dolog egy vállalat életében, ha a hosszú éveken keresztül a csúcskategóriát jelentő terméksorozatot újra cseréli. Azt nem tudjuk, hogy a Sony fejlesztői éreztek-e bármiféle nyomást emiatt, azt viszont gyanítjuk, hogy amikor a dizájn kérdésére került a sor, akkor túl sok álmatlan éjszakájuk nem volt: az Xperia X ugyanis szinte egy az egyben az Z sorozat dizájnját viszi tovább. A szögletes forma, az egyenes oldalak és az alig valamennyire lekerekített sarkok egyértelműen beazonosítják a telefon gyártóját, az X-re is nyugodtan mondhatjuk, hogy klasszikus Xperia. A telefont kézbe véve érződik, hogy minőségi telefonról van szó, de sajnos azt is látni kell, hogy a Sony lemondott arról, hogy prémium anyagokat használjon: elöl karcálló (de nem Gorilla Glass) üveget kapunk, oldalt és hátul viszont a kopogás jellegzetes hangjáról egyértelműen felismerhető a műanyag polikarbonát. A Sony dicséretére legyen mondva, hogy a felületek „kezelése” viszont kifejezetten jó, a nagyon enyhén érdesített plasztik nem csúszós, és különösebben az ujjlenyomatokat sem vonzza.

A telefon a csúcskategóriában egyáltalán nem számít nagynak, pontosan ugyanakkora, mind a nagynak szintén nem mondható Samsung Galaxy S7, viszont az igazsághoz hozzátartozik, hogy kisebb kijelzője van (5 colos, míg a koreai rivális csúcsmodelljének 5,1 colos panel jutott). A Sony volt az egyik első gyártó, aki száműzte telefonjai előlapjáról a fizikai gombokat, a kijelző alatti részt viszont – a jobb fogás érdekében – megtartották a japán gyártó mérnökei. Az Xperia X-nél igyekeztek is kezdeni valamit a rendelkezésre álló térrel, hiszen ezúttal nemcsak fent sorakoznak a kötelező kiegészítők (előlapi kamera, szenzorok, beszédhangszóró és utóbbi jobb sarkában a visszajelző LED), hanem lent is. Itt egy második hangszórót találunk, amivel az Xperia X kihangosított módban (praktikusan zenelejátszásnál) sztereo hangzásra is képes.

Az unibody kialakításból adódik, hogy a SIM-et és a memóriakártyát tálcás megoldással csúsztathatjuk a helyére. Érdekesség ugyanakkor, hogy a bal oldalon lévő tálca kihúzásához nem szükséges semmilyen szerszám, az ajtócskát és vele együtt a tartót egyszerűen a körmünkkel is ki tudjuk piszkálni a helyéről. Szemközt az ujjlenyomat-olvasóval kombinált bekapcsoló gombra valamint a hangerőszabályzóra lehetünk figyelmesek – sőt, a Sony megtartva jó szokását egy dedikált exponálót is beépített. Fent és lent egy-egy mikrofont kapunk, valamint a fülhallgató és a töltő/adatkábel csatlakozóját. Mivel az oldalsó rész műanyagból van, nem volt szükséges megszakításokat beépíteni, az antennák vételi erőssége így is megfelelő.

Tulajdonképpen a fentiek alapján nem meglepő, hogy a Sony a hátsó részt illetően sem húzott extra lapot: a japán gyártóra jellemőz módon a bal felső sarokba került a fő kamera, alatta pedig a hozzá tartozó LED-es segédfény kukucskál.

Fentebb már említettük, hogy a telefon kompakt: 142,7×69,4×7,9 mm-es. Tömege ugyanakkor tekintélyes, a 153 gramm azért már tudja húzni az ember zsebét, főleg a nyári ruháknál.

Hardver

Az Xperia X nem a széria csúcsmodellje, ez a megtisztelő cím az Xperia X Performance-nak jutott. Ettől függetlenül a mobilban lévő vas egyáltalán nem rossz, nem valószínű, hogy a következő években bárki is kevésnek találná a Snapdragon 650 teljesítményét – ebben a chipben két Cortex-A72-es mag és négy Cortex-A53-as mag dolgozik, előbbiek 1,8, utóbbiak 1,4 GHz-es frekvencián. A GPU egy Adreno 510-es, memóriából pedig 3 GB jutott a telefonnak. Az adatokat 32 GB-on tárolhatjuk (ebből alapesetben 20 GB szabad), viszont van lehetőség a bővítésre, ha ez nem lenne elég. A vasra tényleg nem lehet egy szavunk sem, viszont a szoftvert egyelőre nem sikerült tökéletesen optimalizálni, mert a használat során többször is meg-megtorpant egy pillanatra a telefon – a dolog messze nem vészes, de (nekünk legalábbis) észrevehető. A Sony remélhetőleg egy későbbi frissítéssel orvosolni fogja ezt a problémát.

Kijelző fronton a Sony korábban már megmutatta, hogy tud nagyon nagy felbontású panelt is beépíteni , ha akar. Szerencsére ez a teljesen felesleges, úri hóbort megmaradt az Xperia Z5 Ultra kiváltsága, az Xperia X-nél egy teljesen szokványos Full HD felbontású kijelzőt kapunk. Ez 5 colon 442 PPI-t jelent. Hogy se a színekre se a betekintési szögekre ne legyen panasz, arról az IPS-panel gondoskodik,amelynek ráadásul fényereje is teljesen rendben van: majd’ 600 cd/m²-es maximumot mértünk, ami a tükröződő előlap ellenére is kiváló láthatóságot biztosít a szabadban is. A kijelzővel kapcsolatban igazán azt sérelmezzük, hogy a Sony nem Gorilla Glass borítást használ – nem mondjuk persze, hogy csak a GG üvegek lennének megfelelők, azonban a Sony korábbi modelljei legendásak voltak arról, hogy könnyű őket megkarcolni. A teszt során nyilván nem estünk neki kulccsal az üvegnek, így azt nem tudjuk megmondani, hogy az Xperia X mennyire ellenálló a gyakorlatban. A fehéregyensúly többé-kevésbé rendben van, de egyébként manuálisan is állítható. A japán gyártó tévéinél is megtalálható képjavítók is bekerültek a mobilba, amelyek fényképek valamint videók nézegetésénél kapcsolnak be – de ha akarjuk, akkor az X-Reality teljesen le is tiltható.

A különféle kommunikációs adapterek nyújtotta lehetőségeket a Sony nem maxolta ki, de a gyakorlatban az Xperia X-nél jobb képességű mobilok sem tudnak többet. Van a listán 300/50-es LTE, 42,2/5,76 Mbps-os HSPA adapter, ac-s WiFi, 4.2-es Bluetooth, A-GPS és NFC is. A szenzorok között pedig találunk ujjlenyomat-olvasót, gyorsulásmérőt, giroszenzort, légnyomásmérőt és digitális iránytűt is. Az USB csatlakozó csak OTG-s, viszont MHL nincs; utóbbit részben helyettesíti, hogy a Sony Xperia X a WiFi-s tévékkel Miracast segítségével tud kommunikálni.

Üzemidő

A telefon 2620 mAh-s akkut kapott, ami nem rossz, de nem is kiemelkedő. Töltése viszont érdekes kérdés; az Xperia X-ben lévő chipset támogatja a Quick Charge 2.0 funkciót, de sajnos a Sonynál ezt nem tartották annyira fontosnak, hogy ehhez megfelelő töltő kerüljön a doboz. Így kénytelenek vagyunk beérni a gyári töltő 5V/1,5A értékeivel. Ezzel valamivel több, mint 2 óra alatt lehet 10 százalékos szintről feltölteni a készüléket, ami azért vállalható.

A kétnapos készenlét az akkumulátorkímélő üzemmódokkal együtt sem elérhető, viszont az Xperia X az egynapos használatot bőven hozza – még akkor is, ha sokat fényképezünk vele. Amit érdemes még megemlíteni, az az, hogy a Sony telefonja az egyik első mobil a piacon, amely a Qnovo technológiáját is használja az akkumulátorhoz. Ez egy olyan megoldás, ami az akku állapotát valós időben tudja mérni, és így a töltéshez használt feszültség precíz szabályozásával az akku élettartama a gyorstöltés ellenére sem rövidül le jelentősen. Normál esetben 3-500 ciklust követően már érezhető az akku kapacitásának csökkenése, a Qnovo technológiája ezt 800 ciklusra tolja ki az ígéretek szerint.