LG OLED55C6V OLED-tévé teszt

Pillanatnyilag az LG az egyetlen olyan gyártó, aki teljesen komolyan veszi az OLED-tévék piacát: nem prototípusokkal, hanem kereskedelmi forgalomban kapható tévékkel támad, és most már egy tucatnál is több készüléke közül választhat az, aki meg tudja fizetni a technológiát. Szerkesztőségünkben a C6-os sorozat 55 colos példánya, az OLED55C6V járt.

Külső

Az OLED technológia sok szempontból forradalmi újításnak tekinthető, amely nemcsak a tévék képminőségét, hanem a dizájnját is meghatároz(hat)ja a csúcskategóriában. A minden eddiginél vékonyabb tévék gyártásának elméleti lehetősége ugyanakkor fel is adja a leckét a gyártóknak. OLED-panellel valóban hajszálvékony, elméletileg akár milliméteres vastagságúnál is vékonyabb tévét lehet építeni, de a valóságban ezt sajnos nem lehet megtenni, mivel garantált, hogy sokan már az összeszerelés során eltörnék méregdrága tévéjüket. De a vékonyságnak nemcsak a sérülékenység szab határt, hanem az is, hogy a tévének stabilnak kell lennie, biztosítani kell a falra szerelhetőséget – és persze az elektronikát is el kell helyezni valahol.

Az LG OLED55C6V gyönyörű. Pedig a készülék meg sem kapta az LG-nél jelenleg a csúcsot jelentő Picture-on-Glass dizájnt; ez szerintünk egyébként nem is baj, nekünk jobban bejön a C6 minimalista külseje. A Cinema Screen stílust már az LCD-tévéknél is szerettük, a C6-os OLED-nél pedig sikerült a lehetőségeket kimaxolni, hiszen az alsó káva is szinte teljesen eltűnt. A márkajelzés, a távirányító érzékelője és a visszajelző LED ennek megfelelően középre, egy lefelé lógó „toldásra” költöztek, amelynek alsó részén természetesen az a joystick is megtalálható, amivel a tévé alapvető funkcióit tudjuk menedzselni, ha nincsen kézközelben a távirányító. Azért az LG mérnökei megcsillogtattak valamit abból, hogy az OLED mennyire vékony: a tévé felső része (nagyjából harmada) mindössze 2,98 mm-es. Alatta vastagabb készülékházzal kell számolnunk, az elektronikát, a hangszórókat és a merevítést tartalmazó doboz miatt.

Az LG OLED55C6V tömör talppal érkezik, mi mindig is előnyben részesítettünk ezt a verziót. Az csak hab a tortán, hogy a talp és a tévé közötti tartóelem átlátszó műanyagból készült (nem elírás, a tévé annyira könnyű, hogy simán megtartja a műanyag is), amivel sikerült olyan hatást elérni, mintha a tévé lebegne az asztal felett. Ezt a PR-dumát persze sok prospektusban láttuk már, de a gyakorlatban ennyire még sosem érvényesült a gyártó(k) szándéka.

A csatlakozók tárháza csúcskategóriás tévétől elvárható módon teljes, oldalra a CI-foglalat, három HDMI (2× HDMI 2.0 és 1× HDMI 1.4a) és három USB foglalat (USB: 1× USB 3.0, 2× USB 2.0) néznek, lefelé pedig az Ethernet, az optikai hangkimenet, az antenna csatlakozók és két további dugasz, amelyeket akkor használhatunk, ha analóg forrást szeretnénk a tévére kötni.

Természetesen a tévé WiFi és Bluetooth adaptereket is tartalmaz, utóbbi akár fülhallgató csatlakoztatását is lehetővé teszi.

Belső

A belső tekintetében a legfontosabb természetesen az OLED-panel, amely a tesztmodellben ívelt. 55 colos képmérethez társít 4K-s (3840×2160 pixeles) felbontást. Az LG a saját fejlesztésű White RGB, azaz WRGB panelt használja, amelynek lényege, hogy az OLED-ek csak fehér fényt bocsátanak ki, a színeket színszűrővel állítja elő az OLED55C6V. Erről a megoldásról korábban már írtunk, a további részletekért ide tessék kattintani.

Az OLED-panel, az íveltség és az UHD részletessége mellett legalább annyira fontos hogy az elektronika támogatja a HDR videókat is, mégpedig mindkét fontos szabvány, a Dolby Vision és a HDR10 szerint kódoltakat is. Ebből (is) adódik, hogy a tévé színenként 10 biten különbözteti meg az árnyalatokat, összességében akár 1 milliárd különböző szín megjelenítésére is képes. Ha valakinek pedig csak ez hiányozna a boldogsághoz, eláruljuk, hogy van 3D is, mégpedig passzív, és a készülékre felkerült az Ultra HD Premium logó is.

Az OLED egyik legfontosabb jellemzője, hogy a panel tökéletes fekete megjelenítésére, ebből adódóan végtelen kontrasztarány megjelenítésére képes; a pixeleket a tévé akár teljesen is ki tudja kapcsolni. A kontrasztra vonatkozó adatot az LG a specifikációban nem közöl, mint ahogyan arra vonatkozó hivatalos információ sincsen, hogy a maximális fényerő hogyan alakul – ez viszont annyira talán nem is baj, hiszen úgyis inkább a saját méréseinknek hiszünk.

Gyári beállítások

Az LG-től azt szokhattuk meg, hogy sokféle színprofil közül lehet választani, és ez az OLED55C6V-re is igaz: összesen tíz beállítás közül tudunk választani. Ezek közül számunkra a Színház és a kétféle ISFccc (vagyis profi módok) fontosak, illetve azt emeljük még ki, hogy van HDR mód is, ami amolyan felskálázás szerűen a normál dinamikatartományú filmeket is HDR-ben jeleníti meg. Legalábbis elvileg: ez a fícsör pontosan annyit ér, mint amennyit a hasonló funkciók szoktak, vagyis jobban járunk, ha inkább nem használjuk.

Egy 2 millió forintos tévét illik jól beállítani, és szerencsére az LG-nél nem is okoznak csalódást, a tévé alapból is elég jó, bőven 3 alatti átlagos deltaE-vel rendelkezik (ez azt jelenti, hogy a megjelenített és az elvárt színek között jelentős, szemmel érzékelhető különbség nincsen). Persze mindig lehet még tovább javítani a színeket és a gammát, de ehhez már kalibrátor is szükséges. Ami nagyon fontos, az az, hogy az LCD-tévék többségével ellentétben a színek alacsony fényerőnél is a helyükön maradnak, vagyis a sötétebb részeknél nemcsak nagyobb részletességet, hanem sokkal jobb színhelyességet is várhatunk, ha a tévé beállításai megfelelőek. Az OLED fény és a fényerő beállításokhoz feltétlenül használjuk tesztábrát, mert nagyon szűk az a sáv, amelyben a teljes részletesség mellett a tökéletes fekete is adott. (ha túl kicsi az OLED fény, akkor a részletesség elvész a sötétebb helyeken, ha viszont túl nagy a fényerő, akkor a kép mosott lesz, oda a jó fekete).

A fogyasztás a legjobb beállításokkal 79 watt volt, a tévé kikapcsolva pedig szinte egyáltalán nem vesz fel áramot.

Menü, távirányító

Az LG az OLED55C6V-hez a 2016-ban sztenderd távirányítót adja: az MR15R egy olyan Magic Remote, amelyre a klasszikus vezérlő gombjai is felkerültek. Összességében ezt a megoldást jobbnak tartjuk, mintha a klasszikus távirányító mellé külön kapnánk meg a levegőben működő egeret, viszont azt is el be kell látni, hogy relatív nehéz a kontroller, ezért ha sokáig „hadonászunk” vele, az eléggé fárasztó lehet. Természetesen a távirányítót virtuális másával is helyettesíthetjük (Android/iOS alatt).

A tévé kezelése összességében nem sokat változott, a webOS 2015-ben bevezetetett 2.0-s verziója óta a menü ugyanott és ugyanúgy érhető el, a webOS 3.0 a hétköznapokban annyival nyújt többet, hogy gyorsabban indul, és arra sem kell most már (túl) sokat várni, hogy a menüoldalak betöltődjenek. Az LG maradt tehát a jobb oldalon bekúszó gyorsgomboknál, az alkalmazások kártyái pedig továbbra is a képernyő alsó részén jelennek meg.

A beállítási lehetőségek tárháza bőséges, a profiloknál valamelyik szakértői módot kiválasztva minden olyan opció megjelenik, amivel a tévé képét tökéletesre lehet hangolni. Hogy csak néhány dolgot említsünk, a fehéregyensúly beállítása az LG-nél a legrészletesebb, hiszen akár 20 ponton is módosíthatjuk a „görbét”, a színeknél pedig nem három, hanem hat alapszín „tologatásával” lehet a tökéletes árnyalatokat megtalálni. A menüben a tájékozódást kis szövegbuborékok segítik, amelyek helyzettől függően a további opciókat mutatják, vagy az adott beállításhoz fűznek némi magyarázatot.